A háziorvosok szerepe
A háziorvosok rendszerhez csatlakozásáról szólva Takács Péter egyértelműsítette: nincs olyan kormányzati szándék és utasítás, hogy az eddig jól bevált rendelési időket megváltoztassák, mivel Budapesten a betegek 8–12 és 16–20 óra között jelennek meg a legnagyobb számban a rendeléseken.
Arra kérte a háziorvosokat, hogy arra a napra kérjék az ügyeleti beosztásukat, amelyiken nincs délutáni rendelésük, a vidéki rendszerhez hasonlóan az ügyelet a fővárosban is 16 órától 22 óráig fog tartani.
Erre azért van szükség, mert jelenleg kevesebb mint a háziorvosok negyede rendel például egy csütörtöki délutánon, a másik háromnegyedének pedig bizonytalan a rendelése. Ezt az államtitkár nem szeretné fenntartani, mivel az állampolgároknak joguk van az ellátáshoz ebben az idősávban is, amit az új ügyeleti rendszer meg fog könnyíteni a betegeknek – mutatott rá.
Az államtitkár kifejtette: a háziorvosoknak négyórás rendelési idejük van, továbbá négy órában kell rendelkezésre állniuk, kötelezően havonta kétszer, amikor délután nincs rendelésük. A jogszabály lehetőséget ad helyettesítésre, amivel az idősebb orvosok rendszerint élnek is. Kirendelés esetén a tiszti főorvosnak az életkort figyelembe kell vennie, de ilyen országszerte összesen csupán három történt a több tízezer ügyeleti sávban a rendszer elindulása óta, ami elenyésző szám. Az ügyeleti sávokat Budapesten gond nélkül le fogják fedni – biztosított Takács Péter. Hozzátette, az ügyelettel jól lehet keresni, ezért sokan a kettőnél több ügyeletet is vállalnak, amelyért vidéken és Budapesten is ugyanannyit fizetnek.
Várják a betegek visszajelzését, figyel a rendőrség is
Takács Péter felidézte: amikor az egészségügy irányítása átkerült a Belügyminisztériumhoz 2022-ben, az alapellátás megerősítésén kezdtek el dolgozni. Az egész ellátásszervezést az OMSZ-re bízták, mert kiválóan szervezett, nagyszerű szakmai gárdája van, amit a napról napra szolgálatot teljesítő bajtársaknak köszönhetnek, továbbá az egész országra kiterjed a hatáskörük. Folyamatosan figyelik a betegelégedettséget, ebben pedig az OMSZ olyan magas szinten teljesített, ami ritka a magyar egészségügyben. Az ügyeleti rendszer nagy előnye a 1830-as hívószám bevezetése, amit kisebb baj esetén kell hívni és ahol egészségügyi dolgozó fogadja a hívást. Ha nagy a baj, akkor inkább a 112 ajánlott – magyarázta az államtitkár.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!