A woke felszámolná a történelmet
Kovács Zoltán a fotókiállítás alkalmából mondott beszédében úgy vélekedett:
mindig problematikus marad a történelem megérthetősége, amit a woke-kultúra szisztematikusan megpróbál felszámolni egy kifacsart logika mentén.
Felidézte: amikor megválasztották 2006-ban Debrecenben, azzal bízták meg, hogy az 1956-os forradalom ottani eseményeiről gyűjtsön írásos és képi emlékeket, de csak 12 fotót találtak. Az nem lehetséges, hogy csak ennyire kevés képi emlék maradt fenn, így a jövő történész generációinak több emléket kell majd találniuk – szögezte le.
Szerinte a történelmi értelmezések ingoványos talajon mozognak, ő azt vallja, hogy az események megtörténtét csak a saját kontextusukban lehet feldolgozni. – Nem szabad hatvan, hetven, nyolcvan év távlatából ítélkezni, mert nincs meg az a tudásunk, hogy teljesen a résztvevők helyébe képzeljünk magunkat. Az írásos dokumentumokat ezért mindig kellő kritikával kell szemlélni, ami alól az egyetlen kivétel a fotók, mert biztosan azt ábrázolják, ami megtörtént. Ott kell keresni a sírokat, ahol azok akkor voltak, nem ahol ma elképzeljük – mutatott rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!