A miniszterelnök elmondta, az elmúlt évek legnagyobb ütése a magas infláció volt, amit sikerült tíz százalék alá hozni.
Meg tudtuk védeni az embereket attól, hogy az árak nagy ütemben növekedjenek
– tette hozzá. Mint jelezte, a legnagyobb segítség az embereknek a bérnövekedés ütemének fenntartása, amihez meg kell egyezni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Kiemelte, el akarnak jutni oda, hogy az átlagbér két-három éven belül egymillió forint legyen. Jelezte, hogy a gazdasági miniszternek azt szabták feladatul, hogy az erről szóló megállapodás az év végére megszülessen.
Szót ejtett róla, hogy azt az egyensúlyt kell megtalálni, hogy a magángazdaságban legyen bérnövekedés, de az állami szektorban is növekedjenek a fizetések. Elmondta, a pedagógusoknak, az orvosoknak és az ápolóknak jelentős béremelést sikerült elérni. Leszögezte, a következő feladat a vízügyesek bérprogramja lesz.
Családok
Orbán Viktor kijelentette:
Ha van gyerek, akkor van jövő, ezért a szülőknek fair elbánásban kell részesülniük, így jövőre a gyerekek után járó adókedvezményt meg kell duplázni.
A gyerekesek helyzete a foglalkozásuktól függetlenül javulni fog 2025-ben és 2026-ban – szögezte le.
Migráció
A migrációval kapcsolatos vitáról elmondta: Brüsszelben szokatlan, hogy azt mi mondjuk, amit gondolunk, és a végén azt fogjuk csinálni, amit mondunk. – Készüljön Brüsszel főpolgármestere, mert buszokkal a főtérre fogják szállítani a migránsokat jogilag szabályos módon – figyelmeztetett a kormányfő.
Úgy vélte, Macron francia elnök állítása az unió széteséséről nem túlzás, mert az európai gazdaság meg fog halni, de előtte a migráció miatt szét fog esni. Az európai emberek nem tűrik el, hogy elveszítik az otthonosságérzetüket. Ezért nyert Babis Csehországban, a szabadságpárt Ausztriában, és a német AfD is ezért szerepelt jól.
Ha Brüsszel nem tér észhez, és nem tér át a határt megvédő politikára, a gazdaság halálát megelőzően a migráció miatti konfliktusok szét fogják feszíteni az Európai Uniót
– mondta a miniszterelnök.
Biztonság
Hozzátette, a Közel-Keleten vívott háborúnak mindenki megissza a levét, a világgazdaság óvatossá válik, a magyar valuta értéke ezért kezdett csökkenni. Ami ott történik, az biztonsági szempontból is kihatással lehet ránk. Emellett hazánkban nagy számban élnek zsidó származású állampolgárok, ők személyesen érintve vannak, számukra kérdés, hogy Nyugaton biztonságban vannak-e. – Nekünk mindent meg kell tenni az ő védelmükben, biztonsági teendőink vannak, ezért kellett összehívni a nemzetbiztonsági kabinetet – ismertette a miniszterelnök.
A kormányfő rádióinterjújáról lapunk élő szöveges tudósításban számolt be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!