Megint jön az óraátállítás, többet alhatunk egy órával

Kezdődik a téli időszámítás a hónap végén.

2024. 10. 12. 9:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén október 27-én hajnali háromkor kell kettőrere visszatekerni az órát, és ezzel megkezdődik a téli időszámítás.

Október utolsó hétvégéjén visszakapjuk a tavasszal elvett egy órát, így

ennyivel többet alhatunk,

ez pedig sokaknak kifejezetten jó hír. Egyúttal korábban véget ér a nap, hiszen az egyórás visszaállítás miatt úgy fogjuk érzékelni, hogy korábban sötétedik.

Hogy meddig marad velünk az óraátállítás, az egyelőre bizonytalan, ugyanis a legújabb kimutatások szerint már nem hoz jelentős energiamegtakarítást a mára jól ismert és bevett szokás – írja a Ripost.

 

Több mint százéves gyakorlat

Első alkalommal 1916-ban vezették be a nyári időszámítás rendszerét az Egyesült Államokban, és még ugyanebben az évben hazánk is átvette a rendszert. Az óraátállítás kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött hazánkban egészen 1954-ig, majd 1958 és 1979 között teljesen megszűnt.

Aztán 1980-ban vezették be újra, és később, 1997-ben az Európai Unió is egységesítette a tagállamokban a használatát.

Minden alkalommal a villamosenergia-megtakarítás volt a célja a nyári időszámítás bevezetésének.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.