Van egy terület, ahol jól kereshet, és az élet is erről szól

Jelentősen nőtt az MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) szakokra felvett egyetemi hallgatók aránya, az ilyen tematikájú tanárképzésre pedig két és félszer többen jelentkeztek 2022 óta – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára egy kémiát népszerűsítő sajtóeseményen. Hozzátette, a kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy támogassa a természettudományos pályát választókat. Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kijelentette: céljuk, hogy a fiatalok megszeressék és megértsék a kémiát, valamint megismerjék a benne rejlő karrierlehetőségeket.

2024. 10. 01. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány célja, hogy 2030-ig elérje az ötven százalékot az MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) szakokra felvett egyetemi hallgatók aránya, mivel ez szükséges a sikeres nemzetgazdasághoz – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Kémia mindenkinek programról tartott sajtóeseményen. 

Nagy-Vargha Zsófia (Fotó: Bodó Gábor)

 

Egyre több tanárjelölt az MTMI-szakokon

Mint ismertette, a kormány erőfeszítéseinek első eredményei már láthatók, mivel 2023-ban 34 százalékkal, 2024-ben pedig 44 százalékkal nőtt az MTMI plusz szakokra felvettek száma. Idén 1998 leendő MTMI-tanár kezdte meg a tanulmányait, ez 2022-höz képest 265 százalékos növekedést jelent. Hatalmas előrelépés az is, hogy az elmúlt években a kormány igyekezett összekötni az egyetemeket a térségekben működő vállalatokkal és szoros együttműködés indult el a kutatásokban. Ezenfelül a kooperatív doktori programban résztvevő, vállalatnál dolgozó hallgató akár 400 ezer forint havi ösztöndíjat is kaphat. A hazai felsőoktatás finanszírozása 2022-től kezdve jelentősen növekedett, így az intézményekben egyre több magas színvonalú kutatás is zajlik. Az elmúlt négy évben 78 százalékkal nőtt a kiváló nemzetközi minősítésű publikációk száma, valamint a szabadalom bejelentések mennyisége is megnégyszereződött, de az egyetemek tudományos teljesítménye is harminc százalékkal tudott növekedni.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a természettudományos területek mindig kiemelt figyelmet kaptak a tehetséggondozásban. A Nemzeti Tehetség Program is kiemelten támogatja az MTMI területeket, a kémiai olimpián mind a négy magyar érmet tudott hazahozni. Elindítottak egy tanári ösztöndíjprogramot, ami a kiemelkedő teljesítményű tanároknak ad havi 75 ezer forintot tíz hónapon át, ez később is újra pályázható. A támogatásokon kívül kulcskérdés a fiatalok és szüleik megszólítása, amit az olyan eseményekkel lehet elősegíteni, mint a Kutatók éjszakája programsorozat vagy a hamarosan induló Leplezetlen kémia Dr. Anitával című podcastsorozat. 

– Ahhoz, hogy valaki a természettudományos pályát válassza, szükség van megfelelő információra, kíváncsiságra és támogatásra, a kormány minden segítséget megad ehhez 

– jelentette ki Nagy-Vargha Zsófia.

 

Jó karrierlehetőségek a kémiában

Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója úgy vélekedett: a magyar recept – globális hatás elképzelést szimbolizálja vállalatának az épülete, a magyar receptet a kémia nyelvén írták. A kémia megítélése és a kémia oktatás jelentőségének széleskörű megértésében csak együtt tudnak előre jutni. Az oktatás döntéshozóival közösen kell biztosítani az oktatást és a tudásanyag megszerettetését, céljuk, hogy a hazai kémiaoktatás népszerűsége emelkedjen, de fontos a kémiai képzés és a fiatal tehetségek kibontakozásának támogatása is. 

Az a program célja, hogy egyesítse a képzési és gyakorlati lehetőségeket, melynek eredményeképpen a fiatalok megszeretik és megértik a kémiát, majd továbbadják a tudásanyagot, valamint megismerik a benne rejlő karrierlehetőségeket. 

A vezérigazgató hozzátette: nem kérdés, hogy cége támogatja az innovációt és a tehetségeket, remélve a tartós eredmények elérését.

Greskovits Dávid Lajos, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnöke kijelentette: a gyógyszeripar a külgazdaság motorja, a magyar gyógyszer több mint száz országban van jelen, 25 ezer embernek ad megélhetést, továbbá a gyógyszergyárak a magyar kormány stratégiai partnerei. Minden második beteg hazánkban gyártott készítménnyel gyógyul, az egészségipar árbevételének 80 százalékát adja a gyógyszeripar. Nemcsak diplomásokra, hanem jól képzett szakemberekre is szüksége van az ágazatnak, mivel a feldolgozóiparban jelentős mértékű a betöltetlen állások száma, erre vetíthető vissza az európai versenyképesség romlása. Az egyetemekre és az egyetemi oktatókra számít a magyar gyógyszeripar – fejezte ki a Magyosz elnöke.

 

„Kémia nélkül hideg és sötét szobában ülnénk meztelenül”

Varga Tamás, a Magyar Vegyipari Szövetség alelnöke tudatta, a vegyipar jelentős mennyiségű exportot generál és nagy mértékben járul hozzá az államháztartás bevételeihez. Célnak és gondnak nevezte a szakképzett munkaerő elérését és megtartását, az iparág – a gyógyszeripar kivételével – visszaesést mutatott, pedig a második legnagyobb feldolgozóipari foglalkoztatóról van szó. 

Az alelnök hangsúlyozta: a kémia egy megosztó tantárgy, mert vagy imádja az ember, vagy utálja, ő maga hetedik osztályos korában döntötte el, hogy vegyész akar lenni. Az iskolában nem mindegy, hogy ki és hogyan tanítja a tantárgyat, ezért csak akkor lehet felsőoktatásról beszélni, ha lesznek hetedikes-nyolcadikos gyerek, akiket sikerül a kémia felé terelni. 

– A társadalmi megítélésen is változtatni kell, mert ha nem lenne kémia és vegyipar, akkor most egy hideg, sötét szobában ülnénk meztelenül. 

Nemcsak azért fontos a kémia, mert jól lehet vele keresni, hanem mert a mindennapi élet szerves és aktív része. Minden kémia! – hívta fel a figyelmet. 

 

Több jó kémiatanár kell

Szalay Péter, a Magyar Kémikusok Egyesületének (MKE) elnöke szerint fogy az érdeklődés a kémia iránt az egyetemi alapképzési és mesterképzési szakokon. A gyerekek azért nem jönnek kémia szakra, mert a kémia népszerűtlen a társadalomban, ugyanis sok félreértés és valótlanság kering róla a köztudatban. Az emberek nem ismerik azt sem, hogy a kémia mindenhol jelen van és csökken a tantárgy súlya a közoktatásban, továbbá a kísérletek ellehetetlenülnek az iskolában, valamint tanárhiány is tapasztalható, aminek az oka a kémia osztatlan képzésen résztvevők számának a csökkenése, és bár a bérrendezés segített, ez még kevés a gondok megoldásához. 

Jó hírnek nevezte, hogy van tartalék, és azt kellene elérni, hogy a diákok egyetemi jelentkezésénél a kémia legyen az első opció. Sokkal több jó kémiatanárra van szükség, akiknek a segítségével megfordítható a kémiai iránti érdeklődés negatív trendje 

– fogalmazott. 

Szabó János Zoltán, az MKE ügyvezető igazgatója a Kémia mindenkinek program honlapjáról és kampányának bemutatójáról ismertette: rendezni fognak kémiaversenyeket és kémiatáborokat, valamint látogatóközpontokat hoznak létre, ahol közösségeket alakítanak ki. Összegyűjtik az országban az összes kémiához kapcsolódó eseményt, programot és ajánlást, össze akarják hozni az egymástól távol eső régiókat is, de közösségi médián keresztül is eljuttatják a fiatalokhoz a tartalmakat.  

A csapat (Fotó: Bodó Gábor)

A Kémia mindenkinek program egy összefogás eredménye: szakmai szervezetek, az akadémiai szektor és iparvállalatok működnek együtt a kémia népszerűsítéséért, a kémiához kapcsolódó területek jövőjéért. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.