– A legfontosabb, amit az ünnepi időszakban érdemes végiggondolni, hogy miről is szól az ünnep, mit jelent személy szerint nekünk, és hogyan tudjuk ezt megélni, megvalósítani. A karácsony nagyon sokféle jelentést hordoz: a kereszténység üzenetét, Jézus születését, a szeretet ünnepét vagy az egymással való közösség ünneplését – mondta a Mandinernek Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus. Szerinte a szeretetnyelvek közül csak az egyik az ajándékozás.
Többféle szeretetnyelv is van
– A reklámok és a fogyasztói szemlélet miatt általában csak erre az egy szeretetnyelvre koncentrálnak az emberek, pedig gazdag a repertoár. Noha a tárgyi ajándékokkal ki tudjuk fejezni a szeretetünket és odafigyelésünket, nem szabad megfeledkezni a többi szeretetnyelvről sem. Ilyen például, amikor az időnket és figyelmünket adjuk a másiknak, ami a minőségi idő, de fontos szeretetnyelv az is, amikor elismerő szavakkal vagy a másik személy kívánságának a teljesítésével, szívességekkel fordulunk felé. Végül, de korántsem utolsó sorban az érintés, a testi közelség is szeretetnyelv, főleg az intim kapcsolatokban – vélekedett.
A szakpszichológus kiemelte: a karácsony másik fontos üzenete, hogy jobb adni, mint kapni. Ez igaz a figyelemre és a minőségi időre is, amelyet viszonozni szokott a környezetünk – hangsúlyozta a szakpszichológus. Hozzátette, hogy sokszor furcsán nézünk az amerikaikra, mert sokat mosolyognak, talán nekünk indokolatlannak tűnő módon. Pedig ennek igazoltan jótékony hatása van:
akire rámosolyognak, annak jobb lesz közérzete, és ez visszahat arra a személyre is, aki mosolyog.
– Ez is azt mutatja, hogy egy apró dolog is mennyire feltöltő tud lenni, főleg igaz ez egy magányos vagy stresszes személy esetén – mutatott rá.
Miért fontos a házasság és a nagy család?
Perczel-Forintos Dóra hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy kellő időt szenteljünk az ünnepekre való felkészülésnek. Példaként elhangzott, hogy hittanórákon a gyermekek karácsonyi készülődésének fontos eleme a jócselekedetek „gyűjtése”, és minden jócselekedet után egy-egy papírból készült szívecskét hajtogatnak, amit szenteste majd felfüggesztenek a karácsonyfára. – Felnőttek esetében érdemes végiggondolni, hogy miként élnek a mindennapi kapcsolatokban, hogyan szeretnék megélni a szeretetet a tárgyi ajándékok mellett, mi az, amit adni szeretnének, mire vágynak. Ez általában a minőségi idő, az odafigyelés, az egymás felé fordulás – vélekedett a szakember. Hozzáfűzte, kapcsolatokban élünk, ezek tesznek minket boldoggá, és ezek hiánya miatt vagyunk boldogtalanok. A nemzetközi boldogságkutatások eredményei nagyon egyértelműen igazolják, hogy
a kapcsolatoknak egészségmegőrző szerepük is van: a házasságban élő személyek boldogabbak, mint az egyedülállók, a többgyermekes családok általában boldogabbak, mint akik csak egy gyermeket nevelnek
– tette hozzá.