Karácsony Gergely az összefogásban betöltött pozíciójával kapcsolatban a kutatási igazgató kiemelte, a főpolgármester politikai túlélését biztosítja jelen pillanatban a fennálló helyzet.
A 2010-es évek előtt számtalan példa azt mutatta, hogy a baloldali érdekszövetségek törékenyek voltak, gyakran vezéráldozatot követeltek. Karácsonynak ezért úgy kell táncolnia, ahogy az ő részvételével létrejött baloldali szövetség fütyül. A főpolgármester általános helyettest sem tudott magának gründolni, mert nem volt meg ehhez akkor a politikai többsége. A 2019 és 2024 közötti ciklusban a DK tartotta markában a fővárosi ügyeket, most ez a felállás bővült egy újabb baloldali szereplővel
– összegezte a helyzetet Tóth Erik.
Amint arról már lapunk is beszámolt, beigazolódtak a Magyar Nemzet értesülései a főváros 2025-ös költségvetésének megszavazásával kapcsolatban, ugyanis a teljes baloldali szivárványkoalíció támogatta a főpolgármester csődköltségvetését. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselőknek egy olyan büdzsé tervezetéről kellett dönteniük, amelynek értelmében a főváros az előirányzott szolidaritási hozzájárulásnak csak egy részét fogja befizetni. Mindezt annak ellenére tették, hogy Sára Botond főispán többször figyelmeztette a fővárost, egy ilyen költségvetés megszavazásának komoly következményei lehetnek.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!