– A Dobbantó-program egy olyan esélyteremtő eszköz a szakképzésben, ami azokon segít, akik alapfokú, vagyis általános iskolai végzettség nélkül vannak az iskolarendszerben, és emiatt lemaradnak vagy lemorzsolódnának – tudtuk meg Varga-Bajusz Veronikától. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a lapunknak elmondta:
a programban részt vehetnek azok a fiatal felnőttek is, akik elhagyták az általános iskolát, az állam ugyanis szeretné őket visszavezetni az oktatásba, majd ott tartani és piacképes szakmai végzettséget adni nekik.
A program a rugalmas tanulási utak szerves része, amely az orientációs évfolyammal és a műhelyiskolával együtt kínál átfogó megoldást a lemorzsolódás csökkentésére és a szakmai fejlődés támogatására.
Kiscsoportos képzés
A programban azok a jelentkezők vehetnek részt, akiknek még nincs általános iskolai végzettségük, de már betöltötték a 15. életévüket. – Arra ösztönözzük a tankötelezettséget betöltő kiskorú gyermekek szüleit, vállalják, hogy a gyermekük legalább egy részszakma megszerzéséig folytatja a tanulmányait – tájékoztatott a program céljáról az államtitkár. Hozzátette, a Dobbantó-programra a kijelölt szakképző centrumokban lehet jelentkezni mindegyik vármegyében. A képzések a szakképző iskolán belül indulnak, az oktatáson nagyjából ötfős csoportokban tanulhatnak a diákok.
Az alacsony létszám előnye, hogy az oktatás is hatékonyabb, mint ha nagyobb lélekszámú osztályban tanulnának, ideális esetben pedig kettő-öt oktató foglalkozik a fiatalokkal, ami a résztvevők mentorálásával egyenértékű. A személyre szabott oktatás és a kis létszámú csoportok biztosítják, hogy minden diák az egyéni igényeihez igazodó figyelmet kapjon.
A Dobbantó az év folyamán többször is elindulhat, jellemzően akkor szokták kezdeni, amikor elegendő létszámú fiatal jelentkezik. A képzés időtartama háromtól tíz hónapig terjedhet, rugalmasan alakítható az egyéni igényekhez mérten. Az ilyen rugalmasság különösen fontos a hátrányos helyzetű fiatalok számára, akik élethelyzetükből adódóan gyakran szembesülnek akadályokkal az oktatásban. A programra a legnagyobb igény azokban a vármegyékben mutatkozik, ahol a hátrányos helyzetű térségekből származó, lemorzsolódással jobban veszélyeztetett tanulók is nagyobb arányban vannak jelen. – Az adatok azt mutatják, hogy ezekben a térségekben különösen fontos az egyéni fejlesztési lehetőségek biztosítása – hangsúlyozta az államtitkár.