Szavaiból kiderült az is, hogy a nemzeti konzultáció kérdéseire érkezett válaszok 99 százaléka szerint szükség van a családi adókedvezmény megduplázására. Mint mondta, 2010 óta a családi adókedvezménynek köszönhetően 4400 milliárd forint maradt a családoknál. Felhívta a figyelmet, hogy a Szép-kártyán lévő összegeket lakásfelújításra, a nyugdíjpénztári megtakarításokat pedig ingatlanvásárlásra is lehet fordítani. Szólt arról is, hogy a családok egyre jelentősebb részben a középosztályban erősödnek. Felidézte, hogy a konzultáció válaszadóinak 97 százaléka mondta azt, hogy a kormány ne a multicégeket, hanem a magyar kis- és középvállalkozásokat támogassa.
– A kkv-k számára a Demján Sándor-programban 1410 milliárd forint áll rendelkezésre, amit 131 milliárd forint innovációs támogatással egészítettünk ki.
Jelenleg minden harmadik kkv végez innovációt, a cél az, hogy minden második vállalkozás vegyen részt innovációban. Ha erősödnek a vállalkozások, a családok, a fiatalok is előre lépnek, az idősek vigyáznak ránk, az egyértelmű megerősödést jelent a középosztálynak – mondta a miniszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!