Színt vallott Karácsony Gergely arról, egyetértene-e azzal, ha külföldi irányítású kabinet, lényegében bábkormány vezetné Magyarországot. A főpolgármester a Della nevű podcast legutóbbi műsorában kapta meg a kérdést, hogy alkalmasnak tartja-e hazánk vezetésére Magyar Pétert.
Karácsony úgy felelt: „Ez egy nagyon kicsi ország. Ennek megfelelően nincs három-négy elitje, egy sincs. Azok az emberek, akikre rá lehetne bízni ennek az országnak a kormányzását, azok valahol Londonban és Brüsszelben dolgoznak”.
Ha London, akkor Bajnai Gordon
Nem lehet véletlen, hogy Karácsonynak éppen ez a két város jutott eszébe. London említésével a főpolgármester bizonyosan Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnökre és körére gondolt. Bajnai 2014-ben az Együtt – a Korszakváltók Pártja nevű formációval maga is megpróbálkozott Orbán Viktor leváltásával, de a rajtvonalnál elbukott. Aztán a cégcsoportja, a DatAdat került előtérbe: a vállalat segítette Karácsony 2019-es főpolgármesteri kampányát, majd a cégnév felbukkant a 2022-es országgyűlési választások kapcsán is. Olyannyira, hogy a baloldal hatalomra kerülését segítendő Magyarországra gördülő dollárok jelentős része a Bajnai-féle vállalatcsoportnál kötött ki.
Érdemes nem elfelejteni: az Action for Democracy (A4D) nevű szervezeten keresztül – elsősorban Soros Györgytől – mintegy hárommilliárd forintot küldtek Amerikából azért, hogy az akkor Márki-Zay Péter vezette baloldal leváltsa az Orbán-kormányt. Eddig az nem derült ki, hogy kormányon a baloldalnak mit kellett volna tennie a sok zsák dollárért. Érdemes felidézni: az A4D-t Bajnai Gordon bizalmi embere és Karácsony Gergely egykori városdiplomáciai főtanácsadója, Korányi Dávid gründolta a 2022-es választás befolyásolására és a szervezet szoros szálakkal kapcsolódik az amerikai Demokrata Párthoz köthető körökhöz.
Ha Brüsszel, akkor Manfred Weber és Magyar Péter
A DatAdat tavaly feltűnt Magyar Péter mozgalma körül, és ezzel el is érkeztünk a Karácsony által említett másik városhoz, illetve ahhoz a körhöz, amelyet Brüsszel szimbolizál.