A kaposvári régiókoordinátor és a kanizsai cég között még pár hete is is folytak tárgyalások, ám ezek komolyságát, valódiságát megkérdőjelezi, hogy a kaposvári cég telephelyet alakított ki Nagykanizsán, ahol konténerirodákat alakítottak ki, és beszereztek közel egy tucat vadonatúj kukásautót is. Mindez ugyanis nem megy egyik napról a másikra, valószínűleg már hónapokkal ezelőtt eldőlt a kérdés.
Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője sem hagyja annyiban a dolgot, korábban két társával, Nagy Bálinttal és Szászfalvi László képviselőkkel közösen levelet írt a MOHU vezetőségének, melyben a döntés azonnali visszavonását követelték.
Az már bebizonyosodott, hogy a kaposvári cég nem tudta zökkenőmentesen átvenni a szolgáltatást, több panasz is érkezett hozzám az első napokban
– árulta el Cseresnyés Péter, és hozzátette: továbbra is kiáll a kanizsai cég és a dolgozók érdekei mellett, s ezzel párhuzamosan tárgyalásokat folytat a kialakult helyzet megnyugtató megoldása érdekében.
A kanizsai lakosok értetlenül állnak a szolgáltatóváltás előtt, nem értik, miért volt szükség a jól működő rendszer szétverésére.
A más településekről idevezényelt dolgozóknak ugyanis sem helyismeretük, sem pedig elegendő kapacitásuk nincs egy ekkora terület lefedésére. A szolgáltatóváltásból adódó kellemetlenségekkel a következő napokban vagy hetekben a kanizsai lakosság is szembesülhet, sok társasháznál és családi háznál ugyanis eddig a kanizsai cég tulajdonában lévő kukákat használták, ám ha ezeket a Viridis-Pannonia elszállítja, akkor a lakosságnak kell beszereznie az új kukákat, a törvény ugyanis így rendelkezik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!