A magyarok alapvetően házasságpártiak, a fiatalok körében az átlagnál is kedvezőbb a házasság megítélése – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) januári reprezentatív felméréséből, amely rámutat arra is, hogy
a magyarok többsége párkapcsolatban képzeli el az életét és tízből heten a házasságot tartják az ideális életformának.
A KINCS a 2025. január 9. és január 25. között végzett kutatásában azt vizsgálta, hogy az emberek szerint mennyire jellemző a házasság bizonyos életkorokban. Az eredmények szerint a nőket többen gondolják házasnak fiatalabb korban, mint a férfiakat, 45 éves kor körül azonban már kiegyenlítődik a nemek megítélése: a magyarok háromnegyede szerint az ilyen korú nők és férfiak is házasok.
– A 30 év alatti fiatalok az idősebb generációkhoz képest nagyobb arányban gondolják azt, hogy az egyes korosztályokban magasabb a házasok aránya, azaz a házasság megítélése a fiatalok körében az átlagnál kedvezőbb – derül ki a felmérésből.
A kutatás során azt is megkérdezték, hogy melyik párkapcsolati formát tartják ideálisnak egy nő és egy férfi számára a 20-as, a 30-as és a 40-es éveikben.
A magyarok jelentős többsége szerint a stabil párkapcsolat – házasság vagy élettársi kapcsolat – a legmegfelelőbb, a szinglilét pedig a legkevésbé vágyott életforma, különösen az életkor előrehaladtával.
A kutatás felidézte, hogy a 2022-es népszámlálás adatai szerint a magyar huszonéves nők 23 százaléka, a huszonéves férfiaknak pedig 13 százaléka házas, így megállapítható, hogy ebben az életkorban nagyobb arányban házasok a fiatalok, mint amennyien ezt a magyarok közül gondolják.
A 30-as éveikben járók esetében a házassági arány tekintetében az elképzelések és a valóság nagyjából fedi egymást: a harmincas éveikben járó nők esetében 53 százalék, a férfiak esetében 44 százalék gondolja úgy, hogy a házasság a legideálisabb párkapcsolati forma, ami nagyjából megegyezik azzal, ahányan ebben a korosztályban ténylegesen házasok: a nők 52 százaléka, a férfiaknak 41 százaléka házas.
A legnagyobb különbség az ideálisnak tartott és a valós párkapcsolati helyzet tekintetében a 40-es éveikben járóknál látható: tízből nyolc magyar szerint ebben a korosztályban
a nők és a férfiak esetében is az lenne az ideális, ha házasságban élnének,
ehhez képest a népszámlálás adatai szerint a negyvenesek közül csak minden második házas.
A kutatás alapján a magyarok döntő többsége párkapcsolatban szeretne élni, annak is a stabilabb változataiban, azaz házasságban vagy élettársi kapcsolatban, azonban – különösen az életkor előrehaladtával – az ideálisnak tartott párkapcsolati helyzet nem mindig egyezik meg a tényleges családi állapottal.
A magyarok szerint a házasság a legjobb párkapcsolati forma,
a válaszadók hetven százaléka vélekedett így, további 19 százalék az élettársi kapcsolatot, hét százalék pedig a partneri kapcsolatot tartotta megfelelőnek.