Ki a gyilkos?
Akkora volt a nyomás a budapesti rendőségen azzal kapcsolatban, hogy minél hamarabb megoldják ezt a nagy ügyet, hogy rendesen belekavarodtak a nyomozásba. Az utolsó cselédlányig az összes ismerősét kikérdezték az áldozatnak, ami után már abban sem voltak biztosak, hogy férfi ölte meg. A tanúk elmondása alapján a gyilkosság napján Amália gyengélkedett, és megemlítette egy nőnek, hogy „havi bajos”, aki gyanússá vált. Ráadásul a szakértők szerint a fiatal nő nem volt teljesen meztelen, amikor megtámadták, és nem az ágyban feküdt, hanem a szoba közepén állt, ami gyengítette a kéjgyilkosság teóriát. Bár a támadás nyomai azt mutatták, hogy sokkal erősebb Amáliánál a gyilkos, vagyis valószínűleg férfi.
Holland szeretője és az apja is hamar célkeresztbe került. Ez utóbbi esetében még az is felmerült, hogy szerelmes a saját lányába.
Leirer Lőrinc hónapokat töltött vizsgálati fogságban, ami miatt évekkel később kártérítési pert indított a Magyar Államkincstár ellen. Ahogy az Aradi Újság 1930. január 11-i számából kiderül, a Kúria 1000 pengő kártérítést meg is ítélt neki.
Azt már a Budapesti Hírlap 1925. március 13-i száma írta meg, hogy majdnem ugyanabban az órában, amikor Amália édesapját őrizetbe vették, a Markó utcai fogházban jelentkezett egy fogoly, aki megnevezte az igazi gyilkost. Azt mondta, nem tudja elviselni, hogy Leirer Lőrinc ártatlanul szenved a fogházban, de elképzelhető, hogy amiatt a magas nyomravezetői díj miatt kezdett „énekelni” – ahogy a nyomozók mondják –, amit Amália édesapja tűzött ki. Mindenesetre hasznosnak bizonyultak a tőle kapott információk.
Útba igazítása nyomán megtalálták az elrabolt ékszerek egy részét.
Saguly Ferenc – eredeti foglalkozása szerint kárpitossegéd – betöréses lopásért ült, amikor elárulta, ki ölte meg Leirer Amáliát. Nem hallomásból tudta, vastagon benne volt ő is. Rajta kívül még Hetik József napszámos és egy Prónay-különítményes, az Elektromos Művek vezérigazgató-helyettese, Okolicsányi László került a vádlottak padjára orgazdaság miatt. Saguly azt állította, hogy Leirer Amáliát Pödör Gyula villanyszerelő segéd támadta meg, akit Rakovszky Gyulaként emlegetett, mert ezt az álnevet használta. A gyilkos eszköz pedig egy tőr volt, amelyet a tettes jó barátja, Bolla József lakatossegéd készített.
Bíró előtt
Az orgazdák mellett csak Bollát tudták elszámoltatni társtettesként az ügyben,
mivel Pödör főbe lőtte magát, amikor a nyomára bukkantak.
A Magyarország című lap 1926. április 29-i tárgyalótermi tudósítása szerint a bíróság előtt nem csak a bűnbanda tagjainak egymáshoz fűződő viszonyára, a támadás előtti eseményekre, az egyeztetésekre, valamint a zsákmány sorsára derült fény. Arról is beszéltek a meghallgatott tanúk, hogy a „dologtalan, erőszakos, haszontalan emberként” leírt Pödör egy időben az angyalföldi elmegyógyintézet lakója volt. A tárgyalás végére pedig az is felmerült, hogy Okolicsányi nemcsak futólag ismerte Amáliát, hanem a szeretője volt, és talán sokkal többet tett annál, minthogy tippet adott Pödörnek.
Hogy ki ölte meg és ki rabolta ki a fiatal nőt, azt teljes bizonyossággal nem tudta megállapítani a bíróság,
de az egyértelművé vált, hogy a vádlottak padján ülők mind bűnösök, mindegyiküknek volt valamilyen szerepe a brutális Teréz körúti rablógyilkosságban.
1926 májusában a törvényszék Okolicsányi Lászlót 3 évnyi fegyházbüntetésre, Bolla Józsefet 2 évnyi börtönbüntetésre, Saguly Ferencet 1 évnyi börtönbüntetésre, Hetik Józsefet pedig 9 hónapnyi börtönbüntetésre ítélte orgazdaság miatt. Rostás Mihály ezüstművest az ezüstök összeolvasztása miatt bűnpártolás címén 1,5 millió korona pénzbüntetéssel sújtotta.
A Nemzeti Újság 1927. március 30-ai cikke szerint a királyi Ítélőtábla megváltoztatta az első fokú ítéletet.
Okolicsányi büntetését 3 és fél évnyi fegyházbüntetésre, Bolla Józsefét pedig 4 évnyi börtönbüntetésre súlyosbította, miközben Saguly Ferencét enyhítette. Számára 8 hónapnyi börtönbüntetést ítélt meg, míg Rostás Mihályt felmentette a vád alól.
