Hátborzongató kannibalizmus nyomaira bukkantak Lengyelországban

A lengyelországi Krakkó közelében fekvő Maszycka-barlangban olyan csontmaradványokat tártak fel, amelyek arra utalnak, hogy az utolsó eljegesedési periódus végén az itt megtelepedett emberek körében dívott a kannibalizmus. A kutatók abban viszont még bizonytalanok, hogy az éhség vagy pedig rituális okok állhattak-e a hátborzongató szokás, a kannibalizmus hátterében.

Cro-magnoni vadászok a késői pleisztocén idejéből. A kannibalizmus is szokás volt a késő kőkori embercsoportokban Forrás: Wikimedia Commons/Zdenek Burian

A dél-lengyelországi Maszycka-barlangban a 19. század végén kezdték el az első ásatásokat. Az ezt követő évtizedekben számos csonttöredék, férfiak, asszonyok és gyermekek maradványai kerültek elő a barlang agyagos rétegeiből, amelyek közül néhányon a későbbi vizsgálatok a kannibalizmus nyomait mutatták ki.

Fotó:  Darek Bobak / Smithsonian Magazine

A drasztikus eljegesedés és az emberevés

A modern vizsgálatok megállapították, hogy a Maszycka-barlang őskori közössége nagyjából 18 ezer éve, az utolsó nagy pleisztocén eljegesedési periódus, a Würm-glaciális végén telepedett meg itt, akik feltehetően a nyugat-európai régió jelentős részét ekkor elborító jégár elől vándoroltak a mai Lengyelország déli területeire. A pleisztocén kor hét jelentősebb eljegesedési periódusa közül a 117 ezer éve elkezdődött és nagyjából 12,5 ezer éve véget ért Würm-glaciális volt a legnagyobb, egyben a legerőteljesebb lehűlés. 

Fotó: Ittiz / Wikimedia Commons

A lehűlés a Würm végén, nagyjából 20 és 18 ezer éve érhette el a maximumát. 

Az úgynevezett gleccsermaximum idején az arktikus pólussapka teljesen betakarta Észak-Európát és a brit szigeteket, a sarkvidéki jégtakaró pedig egészen a Kárpátok előteréig nyúlt le. A mai Magyarország területén ekkor sarkköri tundraéghajlat uralkodott.

A Würm végi drasztikus eljegesedés kedvezőtlenül befolyásolta az őskori emberek élelemforrásait, ezért ez az elharapódzó kannibalizmusnak is az egyik lehetséges forrása lehet.

Erős bizonyítékot találtak a késői őskőkor kannibalisztikus szokásaira

Egyes kutatók már az 1990-es években felvetették, hogy a Maszycka-barlang csontanyagában előfordulnak olyan leletek, amelyek a kannibalizmusra utalnak. Az akkor elvégzett vizsgálatok ezt a feltételezést azonban elvetették. A korábbi elemzések viszont még nem alkalmazhattak olyan modern csúcstechnikát, amivel a Katalán Humán Paleoökológiai és Társadalmi Evolúciós Intézet nemzetközi kutatócsoportja most ismét megvizsgálta a leleteket. A kutatók 63 csontmaradványt vizsgáltak meg a legkorszerűbb 3D-s mikroszkópos technikával, köztük koponyákat és végtagcsontokat. E precíziós kutatás pedig olyan nyomok azonosítását is lehetővé tette, amit az 1990-es évek vizsgálati technológiája még nem tett lehetővé.

Fotó: Antonio Rodríguez-Hidalgo / Institute of Archaeology-Merida / Smithsonian Magazine

Frances Marginedas, a kutatócsoport tagja és a Scientific Reports tudományos szaklapban publikált tanulmány vezető szerzője néhány koponyán, illetve csonton 3D szkennelés segítségével kimutatta, 

hogy ezeket abból a célból törték össze és kaparták le, hogy hozzáférjenek az agyvelőhöz, illetve eltávolítsák a végtagcsontokra tapadó izomzatot.

„A vágásnyomok elhelyezkedése és gyakorisága, valamint a csontok szándékos összetörése egyértelműen a holttestek táplálkozási célú felhasználását mutatja, kizárva a kannibalizmus nélküli temetés hipotézisét” – mondja Francesc Marginedas, akit a Live Science tudományos hírportál idéz.

Szisztematikusan feldolgozták a holttesteket

A kutatócsoport úgy véli, hogy a holttesteket nem sokkal a halál után dolgozták fel, még a bomlási folyamat elindulását megelőzően. Különösen a vizsgált koponyákon azonosítottak olyan vágásnyomokat, amelyek a fejbőr és a hús eltávolítását jelzik, míg a koponyacsontokon kimutatott törések az agy kiemelésének kísérleteiből származnak, ami gazdag tápanyagforrást jelenthetett a Maszycka-barlang lakói számára. Hasonló törésnyomokat mutattak ki néhány felkar- és combcsonton is, amiket a csontvelő kinyerése végett törtek össze. Összességében a bizonyítékok azt mutatják, hogy ezeket az emberi maradványokat fogyasztás céljából dolgozták fel szisztematikusan, előnyben részesítve a leginkább tápláló testrészeket.

Fotó: Smithsonian Magazine

A kannibalizmus az emberi evolúció különböző időszakaiban dokumentált viselkedésnek számít

– mondta el Palmira Saladié, a tanulmány társszerzője. A civilizáció történelem előtti kontexusában az emberevés egyaránt része lehetett a túlélésnek, az egyes csoportok közötti erőszak dinamikájának vagy akár a rituális szertartásoknak is – magyarázza Saladié. Könnyen lehetséges, hogy ez a fajta kannibalizmus összefüggésbe hozható az utolsó gleccsermaximum után bekövetkezett demográfiai terjeszkedéssel összefüggő feszültségekkel.

Az utolsó eljegesedés, a Würm-glaciális hozzávetőleg 12,5 ezer éve ért véget, amit gyors és drasztikus felmelegedési hullám követett. Az őskőkor késői periódusában élt embercsoportok legfőbb táplálékforrását alkotó késő-pleisztocén megafauna rövid idő alatt kihalt, ami válságos helyzetet teremtett a gyorsan gyarapodó embercsoportok számára.

Az emberek ugrásszerűen növekvő száma kiélezte a versenyt az ekkor erőteljesen megcsappant élelemforrásokért, ami az egyes csoportok között egyre több konfliktust és végül „háborús kannibalizmust” eredményezett.

A késői kőkorban bizonyítottan létező kannibalizmus az alábbi okokra vezethető vissza:

• a táplálékforrások drasztikus beszűkülésére,
• az utolsó gleccsermaximumot követő népességrobbanásra,
• az emberi csoportok között kialakult agresszió dinamikájára,
• kisebbrészt rituális okokra.