A 2010 óta tartó időszakot nyugodtan nevezhetjük a családbarát fordulat sikerének; mind az emberek elvárásai, mind a médiában megjelenő véleményeket figyelembe véve elmondható, hogy végbement a családpolitikai fordulat – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa csütörtökön Budapesten.
Kardosné Gyurkó Katalin a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány által a házasság hete alkalmából rendezett, Az életerős családokért című konferencián kiemelte: a családbarát szemlélet alapvetéssé, elvárássá és igénnyé vált. Ez nem csupán valamiféle szimbolikus eredmény, sokkal több annál, mert minden családüggyel foglalkozó szervezet, intézmény és a kormányzat számára is megkerülhetetlenné vált – fogalmazott.
A miniszteri biztos rámutatott: a magyar családpolitika stabilitását a gazdasági teljesítményhez kötött támogatási rendszer adja, ennek köszönhető, hogy a már működő támogatási formák kiszámítható módon rendelkezésre állnak.
A családtámogatásokról szólva közölte:
2010-ben 960 milliárd forint állt rendelkezésre erre a célra, 2025-ben 3754 milliárd forint, s ez utóbbi 447 milliárddal több, mint a tavalyi összeg. A 2024-es év azt mutatta meg, hogy a családpolitikai rendszer egy ilyen, gazdaságilag erősen terhelt időszakban is stabil tudott maradni – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, aki szerint ez nagyon komoly fegyvertény, mert azt mutatja a családoknak, hogy az 1990-es évekkel vagy a 2010 előtti kormányokkal ellentétben nem a családtámogatások azok, amelyekhez hozzányúlnak, amelyeket megszüntetnek.
A miniszteri biztos úgy fogalmazott: a házasság egy férfi és egy nő holtig tartó, fejlődőképes szeretetszövetsége. A házasság öröktől velünk élő érték, egy évezredek óta meglévő válasz arra a kérdésre, hogy miként élhetünk mi, emberek úgy, hogy biztosítani tudjuk a magunk, a másik és a gyermekeink boldogságát, biztonságát mind érzelmi, mind fizikális értelemben – mondta.
Kardosné Gyurkó Katalin kifejtette: számtalan félelem és aggodalom társul ahhoz a döntéshez, hogy egy életre egy másik ember életéhez kössük életünket. Egy ilyen döntés meghozatalához nem elég a másikban, önmagunkban is szükséges bízni. Nem könnyű azoknak, akik még döntés előtt állnak, ezért fontosak a jó példák, amelyeket a családszervezetek mutatnak, továbbá az egyházak, amelyek az egyházak értékét hangsúlyozzák. Továbbá ezért fontos, hogy az egyetemek is egyre családbarátabb hellyé váljanak, mert ebben a korban a magány olykor az élmények álruháját ölti magára, és könnyen válik vonzóvá – fogalmazott.
A miniszteri biztos nagyon fontosnak nevezte a folyamatos nyílt kommunikációt a házasságról, mert – mint mondta – a bizonytalanság felerősítése könnyebb, és ezt érdemes ellensúlyozni, hiszen az újabb nemzedékeknek megerősítésre van szükségük. A világban megjelentek azok a hangok, amelyek a család és a gyermekvállalás ellen szólalnak fel – jegyezte meg Kardosné Gyurkó Katalin, hangsúlyozva, hogy nekünk erre a hangerőre nincs szükségünk, a valóság mellettünk áll. Tudatosítsuk a bizonytalanokban, hogy nekik is sikerülhet, adjunk erőt azoknak, akik gyengének érzik magukat, és egyértelműen mutassuk meg a házasság és a család szépségét, s mindezt őszintén, az árnyoldalakat nem takarva – szólított fel.
A miniszteri biztos fontos eredményként beszélt arról is, hogy a házasság hetén az egész Kárpát-medencében szerveznek programokat.
Ujváry András, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány társelnöke azt mondta: szerinte a házasság egy olyan önkéntesen vállalt összezártság, ahol a házastárs folyamatosan szembesít legmélyebb és a legtöbbször nem is tudatosult sérüléseinkkel, hibáinkkal, és ezekkel szembesülni a legfájdalmasabb dolog az életben. Ilyenkor három utunk van: nem csinálunk semmit, és egész életünkben szenvedni fogunk, vagy otthagyjuk a házastársunkat, és újat keresünk, de az új kapcsolatban a sérüléseink ugyanazok, tehát az új kapcsolat kezdeti eufóriája után ugyanoda jutunk – fejtette ki.
Úgy folytatta: a harmadik választás a legnehezebb út, de ez működik. Elsőként el kell ismernünk, hogy a fájdalmunkért nem a házastársunk a felelős, és igaz ugyan, hogy ő tapos a legfájdalmasabb pontjainkra, de ezt nem ellenünk teszi, hanem a kapcsolatunkért, mert ezek a hibák nem tőle, hanem a múltban kapott sérüléseinkből erednek. A házastárs az, aki szembesít a tudattalan hibáinkkal, amelyek a kapcsolatunk útjában állnak – mondta Ujváry András.
Szerinte a házastárs által így okozott fájdalom egyfajta tükörré tud válni. Ekkor jön az igazi döntés: összetörjük ezt a tükröt, és a második utat választjuk, vagy összeszorítjuk a fogunkat, és bármilyen rossz is, belenézünk a tükörbe; szembesülünk azzal, amit ott találunk, félretesszük szégyenünket, és elkezdjük begyógyítani sebeinket, megbocsájtani önmagunknak – mondta Ujváry András.
Kiemelte: mindezek által a házasság a legnagyobb lehetőség a lelki fejlődésünkre, a házasság egy igaz kovácsműhely a lélek számára. A legnagyobb ajándék egy másik ember számára, ha házastársként tudjuk ebben támogatni, ugyanakkor ez óriási felelősség is. A házasság nem szerződés, hanem egy örökre szóló lelki szövetség – értékelt Ujváry András.
A tanácskozáson kiosztották a Steller Mária védőnői díjakat is.
Borítókép: Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa beszédet mond a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány Házasság hete alkalmából rendezett Az életerős családokért című budapesti konferenciáján 2025. február 13-án. (Fotó: MTI/ Purger Tamás)