Az évértékelő beszédeiben Orbán Viktor gyakorta jelentett be egy-egy konkrét intézkedést is, például 2023-ban ismertette az országbérlet és a vármegyebérlet bevezetését. 2022-ben a kormányfő évértékelője egybeesett az országgyűlési választási kampány kezdetével, így kiemelt szerep jutott a választásra való felkészülésnek és annak, hogy a választás létkérdés a magyarság számára.
Megtörni a hanyatlás életérzését
2021-ben a járványhelyzet miatt nem tartott hagyományos évértékelőt a kormányfő. A 2020-as évértékelőn a miniszterelnök szót ejtett az akkor százéves trianoni katasztrófáról, valamint a balliberális kormányok okozta csődből való kilábalásról.
Tíz évvel ezelőtt az emberek véget vetettek a szocialista rémkormányzásnak, és megkezdte munkáját a nemzeti kormány. Az ország akkor a csőd szélén állt, a munkanélküliség az egekben, az emberek eladósodva. A kétségbeesés több volt, mint indokolt, de volt persze reménykedés is. Remény, hogy lelket önthetünk magunkba, hogy képesek vagyunk összeszedni magunkat, hogy megtörhetjük a hanyatlás életérzését
– fogalmazott öt éve a kormányfő. A gazdasági helyzetre áttérve úgy folytatta, hogy az utolsó tíz év volt a legsikeresebb az elmúlt száz év magyar történelmében.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!