– Erre vártunk, erre építettük a magyar stratégiát, hogy a háború nem húzódik, hanem jön egy amerikai elnök, aki békét akar – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában. A miniszterelnök szerint jó esély van a béke elérésére az ukrajnai háborúban, miután megkezdte az egyeztetéseket Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Emlékeztetett: eddig ketten voltak a béke pártján, Magyarország és a Vatikán, most már hárman lettünk az Egyesült Államokkal, és a harmadik nagyon jelentős szereplő.
Mint jelezte, a nyugati világ egyik pillére egy olyan változást indított el, amely az egész nyugati világ értékrendszerét helyezi új pályára.
Eddig a béke pozícióját morálisan alávalónak minősítették Nyugaton, azonban most kiderült, hogy a béke jó.
– A migráció ügyében a határokat védő politika a jó, a zöldkérdéseket nem lehet a gazdaság rovására végrehajtani, a genderügyekben a jó álláspont, hogy az ember férfi vagy nő, a hagyományos család pedig szintén jó, és nem meghaladott. Folyamatosan gúnyolták a kereszténységet is, de az amerikai elnök azt mondja, hogy a hit jó – mutatott rá a kormányfő, aki szerint mindez jelentős változást hoz Európában is.
Ha az amerikai elnök békét teremt, Orbán Viktor meglátása szerint Oroszországot visszaintegrálják a világgazdaságba, az európai biztonsági rendszerbe, sőt az európai energetikai és gazdasági rendszerbe is, ami Magyarországnak óriási lehetőség.
Sokat nyerhetünk a békén
– hangsúlyozta a kormányfő.
A miniszterelnök aláhúzta: olyan nincs, hogy ha valaki nem áll ki a saját érdekeiért, akkor más megteszi helyette. A nemzetközi politika világa kemény, érdekalapú – fogalmazott Orbán Viktor. Leszögezte: a tárgyalóasztalnál nem osztják a helyeket, azért engedik oda az embert, mert kiállt magáért, kiharcolta magának, és szükség van rá. – Európa, ami eddig a háborút támogatta, sőt most is támogatja, nem világos, miért kapna helyet egy ilyen tárgyalóasztalnál. Ami persze bennünket, magyarokat illet, azt tudom mondani, hogy mi mindenhol ott leszünk, ahol fontos magyar érdekekről lesz szó, megfelelő súlyunknak megfelelő helyen.
Ki fogunk állni a magyar érdekekért, és én mindent meg is fogok szerezni Magyarország számára, amire szükségünk van.
– Tehát mi mindig a béke oldalán voltunk, a többiek meg a háború oldalán. Ha helyet akarnak, kapaszkodniuk kell – jelentette ki a miniszterelnök.