A kutatók már régen tisztában vannak egyes majomfajtáknak azzal az adottságával, hogy képesek olyan hangokat kiadni, amelyek nagyban hasonlítanak az emberi jódlizáshoz. Azt viszont ez idáig nem tudták, hogy minek köszönhetik ezt a képességüket. Ezeket a hangokat könnyen összetéveszthetjük Tarzanéval.
A Philosophical Transactions Of The Royal Society B folyóiratban megjelent cikk azonban leleplezi ezeknek a majmoknak a rejtett képességeit. A témával foglalkozó kutatók a bolíviai őserdők mélyén próbáltak rájönni a titok nyitjára. Egyrészt hangfelvételeket készítettek, másrészt az elhullt állatok gégecsövét vetették tüzetesebb vizsgálat alá.
A számítógépes modellezést is felhasználva fedeztek fel a majmoknál
olyan vokális hártyákat, amelyek nagy valószínűséggel az őseinknél is megtalálhatók voltak,
viszont a beszéd képességének kialakulása során az előembereknél a beszéd stabilitása érdekében ez a hártya visszafejlődött.
A kutatócsoport egyik tagja, Jacob Dunn, az Anglia Ruskin University professzora rámutatott: ennek a széles hangskálán mozgó frekvenciatartománynak elsősorban a majmok vették nagy hasznát a kommunikációjukban.
Persze nem minden majomfajta képes ilyen hangok kiadására,
ez elsősorban a dél-amerikai szélesorrú „újvilági majmokra” jellemző, amelyek népes családjába tartoznak többek között a csuklyás-, a pók- és a mókusmajmok.
