– Térjünk egy kicsit vissza a személyközi viszonyokra, ugyanis a posztmodernt az állam nem érdekli, inkább arról fogalmaztak meg téziseket, hogy a heteroszexuális apa, férj hogyan nyomja el a gyerekét és a feleségét, inkább ilyen problémái vannak és gyakorlatilag mindent a politika termékének tekint a posztmodern – fogalmazott Megadja Gábor. Hozzátette azt is, hogy valóságpolitikáról fogalmaznak, holott arra a valóságra hivatkoznak, aminek a létét végül is tagadják, szabadon alakíthatónak, konstruáltnak tekintik, összegezve: sok önellentmondás van a posztmodern felfogásban, de ez őket nem zavarja, mert nem is törekednek valamiféle koherenciára.
Molnár Attila Károly kiemelte, hogy a posztmodern számára külön érdem az inkoherencia, amely időnként már a dadaizmusba hajlik, de az őrültség egy posztmodern kategóriává vált, ugyanis az ellenállás formájának tekinti: aki nem őrült vagy nem tartja be a szabályokat, az már egy lázadás. Példaként említett a professzor olyan elméletet is, hogy ha az emberek „feketén” vagy lustán dolgoznak, az már ellenállás és ez támogatandó. Azzal folytatta, hogy később, amikor egy posztmodern szerző felszáll egy tengerentúli repülőjáratra, vajon örülne-e annak, ha a pilóta így végezné a munkáját? Az adásban szó volt még a franciák „becsípődéséről”, valamint a baloldal egyenlőtlenségi problémájáról is, továbbá arról, hogy a posztmodern gondolkodás miért utálta a liberalizmust. Arról is bőven esett szó, miért gondolják a posztmodernek azt, hogy az a jó, ha a hatalmat senki sem gyakorolja. Kérdésként az is felmerült, milyen lenne az ő világuk, amire az egyik felvetésük a multikulti világa volt. Erre a bizonyos határátlépésre irányul a gender és az LMBTQ mozgalom is. A másik eszmény a „nomadizmus”, amikor mindenki gyökértelen, nem ragaszkodik az ember egy helyhez, egy csoporthoz, sőt az is felmerült, hogy a család egy idejétmúlt intézmény, és nyitott hordában kellene élni. Már az eddig leírtakból is látszik a hatalmas önellentmondás, amiből az anarchizmus sem marad ki.
