A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint a hétvégén Kötcsén történtek ismételten azt bizonyítják, hogy eljött az idő a munkájukat végző újságírók körülményeinek lehető leghatározottabb rendőrségi védelmére – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Lapunk a szervezet állásfoglalását kérte azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén Kötcsén a Tisza Párt szimpatizánsai inzultáltak és fenyegettek újságírókat és riportereket, illetve Futó Boglárkának, a Hír TV riporterének közelről az arcába üvöltöttek hangosbeszélővel, akadályozva ezzel a munkavégzésben, valamint akasztással fenyegették a közmédia stábját. A közleményben azt írják:
Legutóbbi közleményünkben is erre szólítottunk fel, s nem szolgál örömünkre, hogy akkor közreadott sorainkkal a jövőbe láttunk, a Kötcsén zajló atrocitásoknak is elébe mentünk.
„Az történt ugyanis, hogy a múlt hétvégén három, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén forgató stábot is súlyos atrocitások értek. A közmédia tudósítóját akasztással fenyegették, a Hír TV tudósítójának hangszórón keresztül üvöltöttek az arcába interjúkészítés közben a párt hívei, a Mandiner szerkesztőjét pedig durván meglökdöste Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt mellé szegődött tábornok.
Őszinte elkeseredéssel állapítjuk meg, hogy amíg a médiaszakma képviselőiként mi pontosan meg tudtuk jósolni, hogy hova vezethet a Tisza Párt és személyesen Magyar Péter fellépéséből következő erőszakspirál mozgása, a magyar rendőrség nem tudott kellőképpen felkészülni arra, hogy megvédje a kötcsei helyszíneken dolgozó kollégáink személyes biztonságát.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tehát ismételten nyomatékosan felszólítja a hatalomra törő politikai erőket, mindenekelőtt a Tisza Pártot, hogy tegyenek meg mindent a munkájukat végző újságírók biztonsága érdekében.
Meggyőződésünk, hogy egy demokráciában mindenkinek kötelessége a kampányüzeneteit úgy közvetíteni, hogy az ne torkolljon erőszakba és ne járjon a sajtószabadság sárba tiprásával. Követeljük, hogy Magyar Péter hagyjon fel a munkájukat végző kollégák elleni hergeléssel, amely – amint látható – egyre többször erőszakos cselekményeket vált ki követőiből.