Megjönnek a fagyok, kiadták a riasztást + videó

Estére feloszlanak a gomolyfelhők, éjfél után azonban nyugat felől vastag felhőzet vonul be. Kedden helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak, míg hajnalban többfelé talaj menti fagyra kell számítani.

2025. 09. 29. 16:53
Illusztráció

Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napsütés mellett képződő gomolyfelhők estére, késő estére a legtöbb helyen feloszlanak – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Egyes helyeken fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet. Fotó: Met.hu

Az éjféli órákban nyugat felől vastag felhőzet éri el a nyugati, délnyugati tájakat, amely kedden csak nagyon lassan terjeszkedik kelet felé, előtte a tartósan borult nyugati, délnyugati országrészt leszámítva gomolyfelhős, napos időre lehet számítani.

A gomolyfelhőkből helyenként

zápor, zivatar alakulhat ki, egyes helyeken akár jégdara kíséretében,

míg a vastag felhőzetből néhol az eső csepereghet.

Hétfőn estig még több helyen megélénkül az északi szél. Éjszakára mérséklődik a légáramlás, ekkortól már csak a Zemplénben, valamint a Bodrogközben lehetnek élénk lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1, 7 Celsius-fok között alakul, de a derült, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken

mínusz 2-1 fokig hűlhet a levegő. Talaj menti fagy másutt is több helyen előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 10 és 17 fok között várható.

 

Kiadták a riasztást

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet – figyelmeztetett a katasztrófavédelem.

Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent. Esetenként megerősödhet a szél, és

jégeső is előfordulhat.

Hétfőn, illetve kedden délután elsősorban az északkeleti, északi területeken fordulhatnak elő zivatarok, amelyek este várhatóan mindenhol lecsengenek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.