– Hiába fenyegetőzik Magyar Péter, teljesen egyértelmű, hogy valójában adóemelésre készülnek – mutatott rá közösségi oldalára feltöltött videójában Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője azután tette ezt a kijelentést, miután felvételen bemutatta, Magyar Péter miképp is fakadt ki lakossági fórumán az Indexszel szemben elvesztett per miatt.
– De azért azt nem gondoltam volna, hogy 2025-ben van olyan bíró, aki ezt a hülyeséget beveszi vagy bevetetik vele. Kérem szépen, a magyar bíróság azt mondta, hogy ez így rendben van. Ez a legrosszabb pártállami diktatúrabeli időket idézi, amit a magyar bíróság, a Fővárosi Törvényszék bírája most csinált – hangoztatta a Tisza Párt elnöke.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az Index szivárogtatott ki egy dokumentumot, ami arról szól, hogy milyen adóemelésekre készülnek Magyar Péterék: olyan adórendszert vezetnének be, amely minden magyar számára súlyos veszteséget jelentene. A többkulcsos Tisza-adóval már azok a magyarok is sok pénzt veszítenének, akik valamivel több mint négyszázezer forintot visznek haza minden hónapban.
Bár hivatalosan cáfolni igyekeztek az adóemelési terveket, de Deák Dániel szerint nem csoda, hogy a bíróság a hírportálnak adott igazat. A vezető elemző emlékeztetett: Magyar Pétert a saját emberei buktatták le. A Tisza alelnöke, Tarr Zoltán nemcsak azt fecsegte ki, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem mond el mindent a választóknak, mert ha kiderülne az igazság, akkor megbuknak, hanem azt is, hogy sok kérdésben nincs önálló véleményük, ezekben a kérdésekben az Európai Néppárt álláspontja irányadó.