– A Szőlő utcai álhírbotrány volt talán az elmúlt egy hétnek az egyik legfontosabb témája, és egy új jelenség ütötte fel ennek következtében a magyar belpolitikában a fejét, hiszen gyakorlatilag ilyen súlyos és ilyen durva álhírbotrány nem nagyon volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon – hívta fel a figyelmet közösségi oldalára feltöltött elemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az álhírbotrány két dologgal is összekapcsolódik:
- Magyar Péter bejelentette, hogy nincsenek jelöltjei továbbra sem a Tiszának, és az egész jelöltkiválasztási folyamatot eltolták egészen novemberig.
- A Tisza Pártnak még mindig nincs programja, csak azt lehet tudni, ami kiszivárgott az adóemeléssel kapcsolatos tervükről.
Deák Dániel szerint ezek különböző elemeknek tűnnek, de összefüggnek egymással. Kifejtette: Magyar Péterék azt az ígéretet tették, hogy szeptember 30-án fogják majd bemutatni az egyéni jelölteket, és azok kiválasztási folyamatát is aznap indítanák el. Viszont Magyar Péter a hétvégén elismerte, hogy nem tudják megkezdeni a jelöltállítási folyamatot.
Erodálódik a Tisza Párt kormányzóképességének látszata
– Ennek a hátterében az áll, hogy nincsen egyszerűen elegendő kompetens ember, aki jelentkezne a Tiszában egyéni képviselőjelöltnek. Erre utal a Tisza új alelnökének a nyilatkozata – mutatott rá, majd emlékeztetett: Forsthoffer Ágnes a napokban adott egy interjút, amelyben úgy fogalmazott: „Nagyon kevés olyan szereplőt talál a Tisza, aki hajlandó felvállalni a párt szimpátiáját.”
Tehát nincsenek kompetens emberek a Tisza Párt részéről, ezért is jelentette be Magyar Péter, hogy kénytelenek elhalasztani a jelöltkiválasztási folyamatot novemberig
– hangsúlyozta.
A vezető elemző szerint az, hogy a pártépítés nem Magyar Péter tervei szerint halad, erodálja a Tiszának az így is meglehetősen megkopott kormányzóképességét. Hozzátette: ráadásul azok a korábban bemutatott szereplők is háttérbe szorultak, hiszen egyik botrányt halmozzák a másikra, és emiatt a választók továbbra is csak egy one man show-t látnak, amely nem képes kormányozni.