Ismét lebukott a Tisza Párt, ordas nagy hazugságon kapták őket

Szánthó Miklós újabb hazugságon kapta a Tiszát: a párt alelnöke, Forsthoffer Ágnes azt állította, hogy az egyedülálló anyák semmilyen támogatást nem kapnak, miközben számos kedvezmény és juttatás elérhető számukra. Az Alapjogokért Központ főigazgatója arra figyelmeztetett: lehet, hogy a Tisza jövőbeli tervei közt szerepel ezek megszüntetése.

2025. 09. 08. 14:37
Tisza, magyar péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Figyelem, megint hazudik a Tisza – figyelmeztet bejegyzésében Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a párt a párt újdonsült alelnöke, Forsthoffer Ágnes azt mondta: 

a gyereküket egyedül nevelő nők nem kapnak semmilyen támogatást. 

Az egyedülálló szülők Szánthó Miklós tájékoztatása szerint – többek között – az alábbi támogatásokra, kedvezményekre jogosultak:

▪️családi adókedvezményt (melyet a Tisza felülvizsgálna), amelynek összege most nőtt 50 százalékkal, január 1-jétől meg még nő 50 százalékkal,

▪️három-, majd szintén jövő évtől a kétgyermekes édesanyák teljes adómentessége,

▪️gyes és gyed adómentessége,

▪️családi pótlék,

▪️a Falusi CSOK és a CSOK-hitel, és az Otthon Start Program is.

– Ez nem kimerítő felsorolás, csak a lényeg - amit Forsthoffer elfelejtett megemlíteni. Vagy lehet, hogy a Tisza jövőbeli terveiről beszélt és Magyar Péterék mindet megszüntetnék? – írta.

Forsthoffer  egyébként 2024-ben Balatonfüreden várospolitikusnak indult, csak a helyiek nem szavaztak neki bizalmat. A nő a balatonfüredi önkormányzati választáson egyéni önkormányzati képviselőnek indult a város egyik választókerületében. A helyiek nem őt, hanem egy másik független jelöltet szavaztak meg képviselőnek, a többi választókerületben egyébként a Fidesz jelöltjei nyertek. 

 

A Tisza terve a választások után

Mint ismert, korábban Dálnoki Áron készített egy hosszabb, összetett gazdasági programot az ellenzéki pártnak, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak. Dálnoki átfogó jelentése szerint a Tisza Párt háromkulcsos, progresszív jövedelemadó bevezetésére készül 2026-tól.  

A Tisza gazdasági kabinetjének feljegyzése szerint csak egy nagyon szűk réteg számára maradna a mostani 15 százalékos szja-szint, viszont már az átlagbért keresők is a 22 százalékos adósávba esnének, 1,25 millió forint jövedelem fölött pedig már a 33 százalékos sáv lépne érvénybe.

Néhány nappal korábban arról is beszámoltunk, hogy Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét elfogta az őszinteségi roham

Az etyeki tiszás fórumon Tarr előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson. Később is megismételte ezt:

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.

Magyar Péter egyik legfontosabb embere arról is beszélt, hogy a választásokig nem szabad beszélgetni dolgokról, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet. Vagyis a voksolásig hazudhatnak akármit, utána úgyis azt csinálnak, amit akarnak.

Borítókép: A Tisza Párt fővárosi frakciója (Forrás: Facebook/Tisza Párt Budapest)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.