Kapu Tibor: Életetek legszebb évei következnek

Üzenet a gólyáknak és a felsőbb éveseknek: az út most kezdődik.

2025. 09. 08. 9:21
Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indul a tanév, ennek apropójából Varga Bajusz Veronika államtitkár arról kérdezte Kapu Tibort, mit üzenne a gólyáknak és az idősebb egyetemistáknak a most induló tanévre.

Kapu úgy fogalmazott: amikor kiköltözött Houstonba, egy űrhajós azt mondta neki, a nehezén már túl van, hiszen kiválasztották, a kiképzés pedig már az űrutazásra készítette fel. „Nektek sajnos nem ez az üzenetem” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a felvételi nehézségein már minden gólya túl van, de az út most kezdődik. 

Bizton állíthatom, hogy életetek legszebb évei következnek. Lehet, hogy az út néha nehéz lesz, göröngyös lesz, de a kihívások megtanítanak

 – fogalmazott.

Kapu külön szólt a mérnökhallgatókhoz is. Mint mondta, az egyetemen megszerzett szemléletmód, a problémamegoldási módszerek és a csapatmunka egész életükben elkíséri őket, és bárhol segít megtalálni a helyüket.

„Lehet, hogy nem lesz néha könnyű, de ha könnyű lenne, akkor sokan meg tudnák csinálni. Én bízom bennetek, és nagyon jó, sikeres, élményekben gazdag tanévet kívánok” – zárta üzenetét.

Ma reggeli üzenet az egyetemistáknak úton a tanév első órái felé❗️🗣️

Posted by Varga-Bajusz Veronika on Sunday, September 7, 2025

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.