Vásárolni ment a dohányboltba Borsodban tavaly novemberben egy férfi, de valószínűleg maga sem gondolta, hogy ennek milyen következményei lehetnek. A boltban már ott volt másik két férfi, a vásárló egyiküket megkérte, hogy mutassa meg, hol van a buszmegálló. A vádlott elkísérte, azonban a sértett a buszt lekéste, így visszament a dohányboltba.
Vásárolni és útmutatásért ment a dohányboltba egy férfi Borsodban, most valószínűleg örül, hogy a fogai még megvannak
Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség két férfi ellen rablás bűntette miatt. Az elkövetők egy dohányboltban veréssel fenyegették meg a sértettet, majd követték az autóbuszmegállóig, ahol verni kezdték, az értékeit elvették.

A sértett az üzletben szóváltásba került a vádlottakkal, akik szidalmazták, és veréssel fenyegették, ezért a férfi félelmében felhívta a segélyhívót. Zárás miatt az alkalmazott közölte, hogy el kell hagyniuk a dohányboltot, így a sértett elindult a buszmegállóba, de a vádlottak követték, aztán ütni kezdték. Amikor földre került, az egyik vádlott kitépte a nyakában lévő ezüstláncot a medállal együtt. A vádlottak ezután is ütötték és rugdosták a sértettet, további értékeket követeltek tőle, aki a bántalmazás hatására a pénztárcájából átadott egy húszezrest.
A bántalmazásnak az vetett véget, hogy megérkezett az autóbusz, a sértett felszállt és értesítette a rendőrséget. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
További Belföld híreink
Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben – egyikük büntetlen, a másik büntetett előéletű – börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!