Mutatjuk, hol számítson katonai konvojokra és gyakorlatozó helikopterekre az országban

Nagyobb forgalomra kell számítani országszerte az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat miatt. A Honvédelmi Minisztérium hangsúlyozta: a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Forrás: MTI2025. 10. 04. 19:49
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megnövekedett forgalomra kell számítani több vármegyében, autópályákon, autóutakon és településeken október 5. és 11. között az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat miatt – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium. 

Mint írták, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár eszközei miatt október 5-én, vasárnap, az esti órákban a vasúti visszacsoportosítást követően harcjárművekből álló menetoszlopok közlekedésére kell számítani a Hódmezővásárhely vasútállomás – 472. számú elkerülő út –Hódmezővásárhely laktanya útvonalon.

A közlemény szerint Mezőkövesd térségében október 8-án és 9-én megnövekedett légijármű-forgalomra és zajhatásra kell számítani helikopterekkel végrehajtott feladatok miatt. Október 9-én, csütörtökön a nappali órákban az MH Klapka György 1. Páncélosdandár harcjárművekkel hajt végre menetet Hajdúhadház–Mezőkövesd–Tata útvonalon, a 354-es számú út, az M3-as autópálya, az M0-s autóút és az M1-es autópálya érintésével – tájékoztattak.

A dandár technikai eszközeinek egy részét október 10-én és 11-én vasúton szállítják vissza Hajmáskér–Budapest–Tata útvonalon

– emelték ki.

Felhívták a figyelmet arra is, a katonai járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalakon. A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését. A katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – olvasható a közleményben.

Borítókép: A Magyar Honvédség helikopterei az Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlaton (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.