Élete végéig börtönbe zárná az ügyészség a fonói drogost, aki hallucinálva vert agyon időseket

Több ember sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség azzal a harmincas éveiben járó, fonói férfival szemben, aki ámokfutása során két sértettet megölt, míg egy idős férfit súlyosan megsebesített a Kaposvár környéki településen.

2025. 12. 02. 10:57
letratóztatásban a fonói gyilkos Forrás: Tények
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A drogfüggőségben és ehhez társuló mentális zavarokban szenvedő férfi 2025 márciusában fonói otthonában hallucinálni kezdett és azt képzelte, hogy az egyik rokonát elrabolták, őt pedig meg fogják támadni, ezért magához vett egy nagyobb akácfa botot és azzal a falu központjába ment – közölte kedden a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vádlott itt találkozott egy idős asszonnyal, aki éppen a művelődési házból a buszmegálló felé haladt, amikor a férfi rátámadt, és legalább négyszer nagy erővel fejbe ütötte.

A történteket látta egy ott lakó nő, aki rákiabált a vádlottra, mire a férfi a bottal a kezében szaladni kezdett a szemtanú felé.

A kiabálásra felfigyelt a művelődési házból szintén hazafelé tartó idős férfi is, aki megpróbálta lecsillapítani a vádlottat, de az elkövető többször nagy erővel a sértett feje irányába ütött, az ütések a földre került idős férfi védekezésként maga elé emelt kezét és lábát érték.

A sértettet végül a szemtanú férje mentette meg, akinek a fellépésére a vádlott rövid időre meghátrált, ez idő alatt pedig a sértettet be tudták menekíteni az udvarukba.

A vádlott ezután a csemegebolt bezárt ajtaját berúgta, majd az eladóra támadt: a nőt a bottal olyan erővel bántalmazta, hogy a helyszínen életét veszítette.

A férfi eltette a bolt kétszázezer forintot meghaladó bevételét és a sértett autójának az indítókulcsát, majd Siófok felé menekült, miközben több rendőrjárőr üldözte. A férfi Siófokon balesetet szenvedett a gépkocsival, és a rendőrök végül elfogták – írták.

Az elsőként megtámadott idős asszony néhány nappal a kórházba szállítása után elhunyt, az idős férfi esetében életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő férfival szemben életfogytig tartó, fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a férfit a feltételes szabadság lehetőségéből zárja ki – áll a közleményben.

Borítókép: Letartóztatásban a fonói gyilkos (Fotó: Tények)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.