A kapcsolatok megmaradnak
Magyar Péter politikusainak megszólalásából pedig az derül ki, hogy kormányra kerülésük esetén teljesen kiszolgálnák ezen brüsszeli elit kívánságait. A Tisza Párt egyik igazolása volt Kapitány István, aki a Shell alelnöke volt korábban. A szakértő a politikus kapcsán emlékeztetett: Németországtól Franciaországig találhatunk olyan vezetőket, akik korábban multinacionális cégeknél dolgoztak – ilyen például Friedrich Merz, aki a BlackRock alkalmazásában állt.
„Azok, akik ilyen közegben szocializálódtak, erős kapcsolati hálót építettek ki, és amikor hatalomra kerülnek, ezeket a kapcsolatokat megőrzik. Sokszor nem látszik, hogy a saját országuk érdekei lennének az elsők, inkább üzleti vagy nemzetközi érdekek jelennek meg”
– mutatott rá.
Horváth József a Barátság kőolajvezeték lezárása kapcsán hangsúlyozta, a mostani események különböző elemeit rendszerben kell szemlélni, amelyből kirajzolódik: egy összehangolt támadásról lehet szó az országgyűlési választások előtt. – Ennek pedig célja a jelenlegi magyar kormány gazdaságpolitikai hitelességének aláásása, a közvélemény kormány ellen hangolása, és végső soron egy Brüsszel-párti kormány hatalomra segítése – összegzett a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!