Sorkatonaság, katonai akciók – a Tisza Párt mindenképpen belevinné Magyarországot a háborúba + videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az egykori tiszás vezető szerint a párt támogatná a sorkatonaság bevezetését, az uniós katonai akciókat, valamint Ukrajna EU-csatlakozását is. Hangsúlyozta: a Tisza ma még kampányolhat úgy, hogy ellentmond az Európai Néppártnak, de végre kell hajtania annak elvárásait az uniós pénzekért cserébe.

2026. 02. 05. 11:32
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyezség Brüsszellel a kampányidőszakra

Úgy tudja, Tarr Zoltán az összekötő kapocs a Néppárttal, és van köztük megegyezés, ami arról szól, hogy a kampány alatt kiszólhatnak abból a narratívából, amit a Néppárt képvisel, majd ha kormányra kerültek, akkor a forrásokért és támogatásért, amit kapnak, végre kell hajtaniuk a Néppárt irányvonalához tartozó programelemeket.

Példaként említette, hogy nemrégiben megbüntette az Európai Néppárt a Tisza képviselőit azzal, hogy fél évig nem szólalhatnak fel – Csercsa Balázs szerint ez egy olyan büntetés, ami inkább ajándék a kampányban. 

Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Forrás: Facebook)

 


 


 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.