„Előbb-utóbb az összes emberverő rohadt szélsőbaloldali antifa odakerül, ahova való” – szögezte le Kocsis Máté közösségi oldalán.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejegyzésében emlékeztetett, „nyolc év fegyházat kapott a Maja nevű úrhölgy, aki részt vett a három évvel ezelőtti véres támadásokban Budapesten”.
Fekete időszak ez Jámbor Andráséknak, az antifa Szikra Mozgalomnak és Mérce nevű kommunista propagandalapnak
– mutatott rá Kocsis Máté.
A kormánypárti politikus bejegyzése alatt kommentben felhívta a figyelmet arra, hogy
mindeközben Ilaria Salis boldogan ül az EP-ben, és még a Tisza is megvédte a mentelmi jogát.
Mint arról beszámoltunk, megszületett az ítélet annak a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, magát transzneműként azonosító antifasiszta aktivistának az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy a kitörés napja idején Magyarországon társaival együtt jobboldalinak tartott személyeket támadott meg. A német vádlott ellen súlyos testi sértés és bűnszervezetben való részvétel miatt folyt büntetőeljárás, a bíróság első fokon nyolc év szabadságvesztésre ítélte.
Borítókép: A német Maja T., az antifa per negyedrendű vádlottja érkezik büntetőperének tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2026. február 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!