Telefonon hívták a polgármestert, az özvegye tudni véli, hogy miért vethetett véget az életének a férfi

Együtt mentek bevásárolni, ekkor csörgött a telefon.

Forrás: Blikk2026. 02. 26. 15:19
a közelben találtak meg Belsősárd volt polgámesterének, Vida Józsefnek a holttestét Fotó: Horváth Istvánné Forrás: Vaol
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonhat évig vezette polgármesterként az alig százlelkes Belsősárdot Vida József, akit január 12. óta eltűntként keresett a rendőrség és családja is. József holttestére február 23-án bukkant rá egy kutató-mentő egység – emlékeztet a Blikk a tragédiára. 

Vida József 2024-ig volt a község polgármestere, a pozícióban ebben az évben váltotta a húga. Most megszólalt az egykori polgármester gyászoló özvegye, Jolán, aki azt mondta, hogy a férje daganatos beteg volt, szóba került az amputáció is. Beszélt a napról is, amikor utoljára látta őt. Éppen Lentiből tartottak Szombathelyre bevásárolni, ekkor kapott egy telefonhívást József az orvosától. A nő látta rajta, hogy rossz hírt kaphatott, szerinte erre utalt az is, hogy a férje megkérte, folytassák külön a vásárlást, majd találkozzanak az autójuknál. Ekkor látta őt utoljára.

Éreztem, hogy elvesztettem őt

– részletezte Jolán, aki hozzáfűzte, szörnyű balsejtelem kerítette hatalmába, hiszen hiába várt a parkolóban, a férje soha nem hagyta volna ott. Azonnal bejelentették az eltűnését a rendőrségen, és miután másnap reggelre sem került elő, tudta, hogy nagy a baj. 

Nagyon hideg volt aznap, ha nem húzódott be valahova, nem élhette túl a –20 fokos fagyot.

Még öt napig kicsöngött a férfi telefonja, akit keresett a családja, a rendőrség, önkéntesek is. Ott is, ahol később megtalálták József holttestét. „Nem is értem, miért kellett több mint egy hónap ahhoz, hogy rábukkanjanak a maradványaira – mondta Jolán. 

Arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, hogy a korábbi polgármester holttestét Szombathely határában, a várost elkerülő főutak melletti erdőben találták meg február 23-án. A rendőrség nem talált olyan nyomokat, amik bűncselekményre utaltak volna.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 06 80 820 111 telefonszámot!


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.