Bajnai Gordon hosszú időn keresztül csak a háttérben szervezte a magyar ellenzéket, az utóbbi időben több jel is igazolta, hogy megjelent Magyar Péter mellett is – írja az Ellenpont.

Az oknyomozó portál felidézte, hogy az elmúlt hónapokban áramlani kezdtek a nemzetközi pénzügyi körök képviselői a Tisza Pártba:
- Kapitány István, a Shell egykori alelnöke;
- Kármán András, az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. korábbi elnöke
- és Orbán Anita, a Vodafone Global közkapcsolati vezetője, a Globsec elnökségi tagja.
A cikk szerint ezek a tanácsadók a nemzetközi karrierjük idején kötődtek a világ legnagyobb vagyonkezelőjéhez, a BlackRockhoz. Az Ellenpont most észrevette, hogy
az egyik Bajnai Gordon elnökölte szervezet, az Institutional Circle (InCircle) mögött közvetve (egy közbeiktatott cégen keresztül) megjelent szponzorként a BlackRock.
Az egykori MSZP-s miniszterelnök az elmúlt években a nemzetközi tanácsadói munkái mellett újra egyre erőteljesebb szerepet kezdett játszani a nagy pénzügyi befektetők világában.
Az InCircle egyik legfőbb szponzora 2025-ben a Scientific Beta volt. A befektetési indexeket és stratégiákat fejlesztő cég hivatalos oldalán külön menüpontban sorolják fel az ügyfeleket és a partnereket.
Közöttük van Larry Fink dollárbilliókat megmozgató vagyonkezelője, a BlackRock is.
A BlackRock felfoghatatlan összeget, 14 billió dollárt kezel, és ezen keresztül óriási befolyást játszik a világ összes stratégiai iparágában, a mezőgazdaságtól a techiparon át a gyógyszeriparig, de a legnagyobb szerepük egyértelműen a hadiiparban van.
Az Ellenpont cikke szerint a BlackRock érdeke a háború folytatása, és ez az érdeke a vagyonkezelő által támogatott cégeknek, így a Magyar Péter mellé állt Bajnai Gordon cégének is.
Nagyon úgy néz ki, hogy a BlackRock szemet vetett Magyarországra is, és céljainak elérésére a Tisza Pártot és Magyar Pétert használja eszközként
– írja az oknyomozó portál.
Borítókép: Bajnai Gordon (Forrás: Ellenpont)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!