A cseh képviselőház tagjának első benyomásai szerint a választások szervezése szinte tökéletes. Kiemelte, hogy a szavazókörökben jól átlátható rendszer működik, és sok segítő irányítja az érkezőket, megkönnyítve számukra a tájékozódást. Mint mondta, különösen pozitív tapasztalat, hogy a szavazás gördülékenyen halad, a sorok nem túl hosszúak, így a választópolgárok gyorsan leadhatják voksaikat.

Doksansky hangsúlyozta: semmilyen problémát vagy rendellenességet nem tapasztalt. Elmondása szerint minden helyszínen jelen vannak a különböző politikai pártok képviselői, akik figyelemmel kísérik a választás tisztaságát. Hozzátette, hogy
a kampánytevékenység is nyitott és átlátható, ami tovább erősíti a választásokba vetett bizalmat.
Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tart-e visszaéléseket vagy problémákat a választások során, a cseh képviselő egyértelműen nemmel válaszolt. Véleménye szerint az általa látottak alapján a rendszer jól működik, megfelelően ellenőrzött, és minden szempontból korrekt.
Doksansky párhuzamot vont a magyar és a cseh választási rendszer között is, megjegyezve, hogy sok hasonlóság fedezhető fel a két ország gyakorlata között. Összegzésként úgy fogalmazott:
a magyarországi választások tisztán, szabályosan és megfelelő koordináció mellett zajlanak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!