Megcsinálták
A kancellár asszony úgy gondolta, országa képes megfelelni a kihívásnak: „Wir schaffen das!” – „Megcsináljuk!”.
A kancellár asszony úgy gondolta, országa képes megfelelni a kihívásnak: „Wir schaffen das!” – „Megcsináljuk!”.

A szerb világsztár 16. alkalommal venne részt a tornán, amit már korábban hétszer megnyert.

A Békemeneten való részvételre buzdította honfitársait a miniszterelnök.

Németország leendő vezetése az európai együttműködés megerősítését tekinti egyik fő céljának.

A Jólvanezígy műsorvezetői szerint már nem lényeges, hogy a Tisza Párt elnöke bántalmazta egykori feleségét.

Az argentin elnök mellett Trump és Macron is Rómába utazik a temetésre.

Vucsics már a hónap elején jelezte részvételét.

Este hétkor zárnak a szavazókörök.

Európa fegyverkezése elkerülhetetlenül befolyásolja a globális biztonsági stratégiákat.

Kijev szerint a kereszténydemokrata Friedrich Merz jobban támogatná Ukrajnát, mint Olaf Scholz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közeleg a választások napja.

A férfit még Hollandiában fogták el, azóta már magyar börtönben ül.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

A tárcavezető szerint az új világrendben Európa láthatóan nem találja a saját helyét.

„A gazdák nem pusztán tiltakoznak, hanem a túlélésükért harcolnak.”

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.