Alapjogokért Központ: A magyarok kétharmada elutasítja a genderelméletet

A magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada, 68,5 százaléka szerint a férfi- és női nemek velünk született tulajdonságok és csupán 22 százalék gondolja azt, hogy életünk során ezeket megválaszthatnánk – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából.

Magyar Nemzet
Forrás: Alapjogokért Központ2021. 04. 20. 17:05
Forrás: PEXELS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada, 66 százaléka mondja azt, hogy csak két nem, férfi és női létezik, és mindösszesen 24 százalék gondolja úgy, hogy létezhetnek „további nemek” is. Ezek alapján látható, hogy

a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a nemek teremtettségének, illetve a biológiai nemek megkérdőjelezését,

azonban az is látható, hogy az elmúlt időszakban hazánkban is egyre erőteljesebben jelen lévő genderérzékenyítés hatásos tud lenni. Mindebből fakadóan felvethető a kérdés: „utolsó pillanatban” vannak-e a józan ész erői, amikor még széles társadalmi támogatottsággal felléphetnek a férfi- és női nem „hagyományos” értelmezése mellett?

Ami konzervatív szempontból biztató, hogy míg a magyarok közel negyede gondolja úgy, hogy vannak „társadalmi nemek”, a genderideológiából következő konkrét lépések bevezetését már sokkal kevesebben támogatják, különösen ha a gyermekekről van szó. A legnagyobb társadalmi egyetértés abban alakult ki Magyarországon, hogy

nem szabad megengedni azt, hogy szülői engedéllyel akár kiskorú gyermekeken is lehessen nemi átalakító műtéteket végezni.

Ezt a magyarok 86 százaléka elutasítja és mindössze a megkérdezettek hat százaléka mondja azt, hogy egyetért a gyerekeken végzett nemi átalakító műtétekkel – derül ki az Alapjogokért Központ kutatásából. Emellett

a megkérdezettek 65 százaléka utasítja el, hogy férfiak is részt vehessenek női sportversenyeken, és mindösszesen 20 százaléka ért egyet azzal, hogy sportolók születéskori nemüktől függetlenül is indulhassanak azokon.

„Gender-ügyben” az elmúlt időszakban komoly közéleti viták kereszttüzébe kerültek egyes klasszikus irodalmi művek is.

Az Alapjogokért Központ felmérése alapján bár a társadalomnak „csak” 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy Jókai Mór Az arany ember című regényében a „nemi szerepek” ábrázolása elavult lenne, több mint 70 százalék utasítja el azt, hogy az ilyen műveket levegyék a fiatalok olvasmánylistáiról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.