Az ellenzék számára a lét lesz a tét

Éles, harcias üzenetekre és az etikai normák további süllyedésére lehet számítani a hivatalosan szombaton kezdődő helyhatósági választási kampányban, mivel az ellenzéknek túlélési küzdelem lesz az októberi voksolás – közölte a Magyar Nemzettel Mráz Ágoston Sá­muel. A szakértő kiemelte: bár az országos témák bizonyára főszerepet kapnak, a helyhatósági választás a helyi ügyekről is szól, s ezek megítélése időnként felülírja a választók pártszimpátiáját.

Csekő Imre
2019. 08. 22. 5:55
null
Az őszi voksolás hivatalos hirdetményei már megérkeztek a településekre Fotó: MTI/Balázs Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 24-én, a szavazást megelőző 50. napon kezdődik az önkormányzati és nemzetiségi választás hivatalos kampánya. A választási eljárási törvény értelmében ugyanis akkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok. Képviselő- és polgármesterjelölteket – valamint megyei listát – ajánlani ekkortól lehet. A választópolgárok ajánlóíveken ajánlhatnak képviselőjelölteket, egy választópolgár több jelöltet is támogathat.

A kampány kapcsán arra kerestünk választ, hogy mire lehet számítani az egyes szereplőktől, a kormánypártok és az ellenzék jelöltjeitől.

– A médiapártoknak jellemzően nincs komoly hátországuk, a néppártoknak viszont jelentős méretű bázisuk van országszerte – közölte Mráz Ágoston Sámuel, akit az önkormányzati választásokat megelőző kampány várható elemeiről kérdeztünk.

– Ma a Fidesz az egyedüli néppárt, s a jelöltállítási nehézségek arra is utaltak, hogy az ellenzéki oldalon ezúttal sem várható fordulat. Sőt az idei EP-választás után az önkormányzati választás lesz az ellenzéki oldal selejtezőjének második fordulója – mutatott rá a Nézőpont-csoport vezetője, aki szerint az MSZP, a Párbeszéd, Karácsony Gergely, a Jobbik és az LMP sorsa is kérdéses, de a DK és a Momentum valós mérete is most dől el.

– A túlélési küzdelemnek nagyobb a tétje, mint a pártversenynek, ennek megfelelően élesebb üzenetekre, harciasabb testtartásra és az etikai normák további süllyedésére is fel kell készülni – fogalmazott a szakértő.

Mráz Ágoston Sámuel úgy látta, a kormányoldal a migrációs politikából levezetett szuverenizmust képviseli, és továbbra is annak gazdasági sikereit próbálja hangsúlyozni, az ellenzéki oldal pedig alighanem a demokráciadeficitről próbál majd beszélni és korrupciós botrányok csiholásával lesz elfoglalva.

Az őszi voksolás hivatalos hirdetményei már megérkeztek a településekre
Fotó: MTI/Balázs Attila

– Ugyanakkor az önkormányzatiság a nagy témák mellett helyi ügyekről és személyekről is szól, ezek miatt a pártszimpátiától eltérő szavazat sem kizárt. Például a baloldali szavazók nagyjából tíz százaléka Tarlós-párti a fővárosban – mondta a politológus, kifejtve, hogy a helyi tapasztalatok, témák, esélyek és személyes szimpátiák helyi jellegzetességű kampányokhoz vezetnek majd, ahol különösen fontos lesz a közösség vezetésére való alkalmasság kérdése. – Ebben a Fidesz némi előnnyel indul, hiszen 2014-ben is nagyon sok városban adott polgármestert. Mivel nincs polgármesterváltó hangulat az országban, minden esély megvan arra, hogy az újrainduló fideszes polgármesterek megőrizzék hivatalukat – fejtette ki a Magyar Nemzetnek a szakértő.

Az induló pártoknak eltérő az önkormányzati választás tétje. A Nézőpont-csoport vezetője szerint a kormányoldalnak a néppárti státus megőrzése és a politikai közösség fenntartása a legfontosabb tét. – Nem túlzás azt állítani, hogy a választási eredmények, a szervezettség és a szimpatizánsi kör alapján ma a Fidesz Európa legsikeresebb pártja. Ez akkor marad meg, ha továbbra is rengeteg településen tud köztiszteletben álló személyeket mandátumhoz juttatni – fejtette ki Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint míg a kormányoldalnak a siker fenntartása, addig az ellenzéknek a lét a tét.

– Az idei ősz után két és fél éves, várhatóan választás nélküli időszak következik, így az önkormányzati eredmények fogják eldönteni, melyik ellenzéki erő milyen szervezettséggel bír, s melyik az, amelyik egyáltalán fennmarad – mondta a politológus, kiemelve, hogy október közepe után minden bizonnyal a pártrendszerünk is átalakul.

– Az MSZP-ben és a Jobbikban elnökcsere várható, s kiderül, hogy a Karácsony-mítosz fenntartható-e a továbbiakban. Az elbukott miniszterelnök-jelöltség és a lecserélt polgármesterség mellett aligha maradhat politikus, ha ezüstérmes lesz a főpolgármesterségi versenyben – mondta lapunknak a politológus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.