– Az oltás a koronavírus-járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora szombat délután az M1 csatornának nyilatkozva. Mekely Béla hangsúlyozta: az oltásnak semmilyen veszélye nincs, az a kevés szövődmény – ami döntően helyi reakció – nem összehasonlítható azzal a tünetegyüttessel, amit az új típusú koronavírus okoz.
A rektor elmondta: a Semmelweis Egyetem klinikáin is – ahol az egészségügyi szakdolgozók és orvosok többsége szeretné az oltást – elkezdték beoltani az egészségügyi dolgozókat. Most azok kapják meg a védőoltást, akik közvetlenül a Covid-ellátásban dolgoznak az intenzív osztályokon és a sürgősségi betegellátásban, továbbá egyes speciális betegeket kezelő egészségügyi dolgozók. Példaként említette, hogy számos olyan fertőzött van az intézményükben, akik szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvednek. Ismert, hogy a koronavírus súlyosbítja a koszorúér-betegséget, sokszor heveny szívizom infarktust, szívizom elégtelenséget okoz. Emellett számos olyan beteget is kezelnek a kórházban, akiknek tüdőfelülete súlyosan károsodott és emiatt műtüdő kezelést kapnak.
Merkely Béla megjegyezte, amikor a „betegellátásában minden kézre szükség van, akkor valóban az egészségügynek kell elsőnek lenni”. Fontos, hogy az egészségügyi dolgozóknak biztonságot adjanak azáltal, hogy 95 százalékos védettséget kapnak a vírus ellen. – Az egészségügyi dolgozók rendkívüli módon helytálltak – mondta a rektor, de figyelmeztetett: egy apró hiba is megbetegedést, súlyos betegséget, akár halált okozhat körükben. – Ha az egészségügyi dolgozóknak hosszú időn keresztül kell minden nap helytállni, akkor egyedül az oltás az, ami meg tudja őket védeni – fogalmazott.