– A vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben – fogalmazott Müller Cecília országos tiszti főorvos a közmédiának nyilatkozva pénteken.
Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a koronavírus brit mutánsának a fertőzőképessége sokkal nagyobb, mint az eredeti vírusé. – Egy fertőzött negyedóra alatt három másik embert is megfertőzhet egy helyiségben tartózkodva, ezért rendkívül fontos a higiénés óvintézkedések betartása – mondta.

Fotó: MTI/Kormány.hu/Botár Gergely
– Az oltópontok húsvét idején is folyamatosan működnek. Fontos, hogy az időponttal rendelkezők az ünnep alatt is vegyék fel az oltást, hiszen minden oltóanyag egy-egy életet, egészséget ment – jelentette ki Müller Cecília.
A tiszti főorvos felidézte, hogy a WHO főigazgatója pénteken elismeréssel nyilatkozott a magyar oltórendszerről, amelynek köszönhetően mostanra minden ötödik állampolgár megkapta már az első vakcinát, több mint 860 ezren pedig már a második oltáson is túljutottak, és teljesen védettnek minősülnek.
Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a járvány továbbra is súlyos: még mindig magasak a megfertőződéseket, valamint a súlyos megbetegedéseket és az elhalálozást mutató adatok, noha stabilizálódni látszanak.
Az országos tiszti főorvos arra is rámutatott: ha a lakosság kellő fegyelemmel „kibírja” a húsvétot, akkor a járvány a közeljövőben tetőzhet, amit az esetszámok lassú csökkenése követhet.
A szakember aláhúzta: Magyarország valóban jól áll az oltással, de mindaddig nem lesz elégedett, amíg a beoltottság magas arányának köszönhetően meg nem tudjuk állítani a járványt. A Magyarországon engedélyezett vakcinák minden jelenlegi variánssal szemben védelmet nyújtanak.