– Márciusban a koronavírus-járvány miatt az iskoláknak hirtelen kellett átállniuk a digitális munkarendre, majd az ősszel érkező második hullám miatt az összes középiskolának ismét digitális eszközökkel kell megoldania az oktatást. Milyen platform állt már az intézmények számára készen, és meg tudtak-e oldani új fejlesztéseket a rendkívül rövid idő alatt?
– A tavaszi járványhelyzet mindenkit váratlanul ért, és a köznevelési intézményekben 2020 tavaszán elindított tantermen kívüli digitális munkarend számos kihívással járt a nevelés-oktatás területén. Mivel az iskoláknak már évek óta rendelkezésre áll a KRÉTA tanulmányi rendszer, így nem okozott nehézséget a pedagógusok, valamint a diákok és szülők közti kommunikáció és kapcsolattartás online formában történő lebonyolítása. Azonban a KRÉTA rendszer eredetileg egy fenntartói – iskolai adminisztratív és tanulmányi – keretrendszer, amit elsődlegesen nem a digitális oktatás kiszolgálására terveztek.
– Hogyan alakították át, hogy mégis alkalmas legyen az online tanításra?
– A megváltozott helyzetben felmerült igények és visszajelzések alapján a nyár folyamán egy új, önálló, a pedagógusok munkáját teljeskörűen támogató fejlesztés valósult meg a KRÉTA rendszeren belül: a digitális kollaborációs tér (DKT) elnevezésű komplex modul. Ebben megvalósítható a tanórai munka online formája, a tanórai és a házi feladatok kiadása, visszaküldése, ellenőrzése, értékelése, továbbá kommunikációs felületet is biztosít a résztvevők között, és mostanra a pedagógusok által igényelt feltöltési lehetőség is megvalósult. Azaz egy teljes, személyes részvételt is biztosító online tanóra lebonyolítására is alkalmas. A DKT nagy előnye még, hogy a használata nem igényel többletadminisztrációt a kollégák részéről sem az értékelések során, sem a csoportok kialakítása kapcsán, mert mindez automatikusan megjelenik az e-napló felületen is az iskolák számára.
– A korábbi években általános és közismert problémát jelentett az iskolai számítógépes eszközök elavultsága, illetve az egyes régiók iskolai felszereltségei között megfigyelhető jelentős eltérések. Ki tudták ezeket küszöbölni? Milyen segítséget kaptak a tanárok és diákok, akiknek nem volt megfelelő eszközük a digitális oktatásban való részvételhez?