– Az oltási terv végrehajtásának akadályát továbbra is a kevés számú, rendelkezésre álló vakcina jelenti. Bízunk benne, hogy a kormány vakcinabeszerzéseivel heteken belül felgyorsulhat a folyamat – közölte György István az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A területi közigazgatásért felelős államtitkár tudatta, hogy a fővárosban és a megyékben is oltási munkacsoportok jöttek létre azzal a céllal, hogy szervezzék, segítsék az oltási programokat. Elmondta, hogy
eddig kétszázezer embernek elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra, 175 ezren már megkapták a vakcinát, a hét végéig pedig a teljes mennyiséget felhasználják. Jelezte, hogy ezen a héten lezárul az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak, munkatársainak kampányszerű oltása; az oltócsoportok vasárnapig egy hatalmas akció keretében 1845 intézményben fognak oltani.
Hozzátette: ma 456 intézményt keresnek fel, ahol 255 oltócsoport közreműködésével 22-24 ezer ember kaphatja meg az oltást. – Az oltási munkacsoport arról is döntést hozott, hogy nem maradhat eloltatlan vakcina, és „elkerülendő, hogy egy éppen arra járó polgármester is oltást vegyen fel” szigorúan felszólítottuk az oltócsoportokat, hogy a már kinyitott ampullák tartalmát kizárólag olyan személyeknek adják, akik előzetesen regisztráltak, vagy olyan egészségügyi dolgozók, aki még nem kaptak oltóanyagot – hangsúlyozta György István. Szólt arról is, hogy
a jövő héten szeretnék megkezdeni a regisztrált legidősebbek oltását, amiben a háziorvosokra is számítanak. – Ezzel kapcsolatban ma kapnak egy levelet, amely a praxisukba tartozó idősek listáját tartalmazza, életkoruk és a regisztráció időpontjának sorrendjében. Ez alapján kell időpontot egyeztetniük az érintettekkel
– számolt be róla az országos oltási munkacsoport vezetője. Kitért rá, hogy ezernyolcszáz háziorvosi praxis fog kapni egy-egy ampulla Moderna-vakcinát, amely tíz adag oltóanyagot tartalmaz. Ki kell választaniuk tíz személyt, akik ezt megkaphatják, 5004 praxisnak pedig az lesz a feladata, hogy találjon hat olyan személyt a lista sorrendje alapján, akiket a betegszállító járművek a megyei oltópontra szállítanak, ahol a Pfizer-vakcinát fogják megkapni.
Így összesen harmincezer idős ember oltása fog megtörténni a jövő hét végéig. Hozzátette, az ehhez szükséges oltóanyagokat a most vasárnap érkező Moderna-, valamint a jövő hét elején érkező Pfizer-vakcinaszállítmányok biztosítják.
– Tudjuk, hogy az egy nagyon nagy feladat, ezért azt kérjük a háziorvosoktól, hogy vegyenek benne részt, és áldozatos munkájukkal segítsék az oltási folyamatot – mondta az államtitkár, hozzáfűzve: ehhez az orvosok minden segítséget megkapnak.
– Az oltócsoportok ezen a héten valamennyi szociális intézménybe elérnek, ami egy óriási lépés, hiszen így jelentősen nőni fog a beoltottak száma. Ezt követően indul az időskorúak oltása, amiben nagymértékben számítunk a háziorvosok közreműködésére – mondta Müller Cecília. Hozzáfűzte: ők eddig is kivették a részüket a járványkezelésből, és már széles körűen beoltatták magukat. Megjegyezte, ez a feladat nem lesz új nekik, hiszen évtizedek óta ők adják be a különféle védőoltásokat az embereknek, és a pácienseik részéről nagy fokú bizalom alakult ki az irányukba. – Az idősek most is biztatást és tájékoztatást várnak tőlük – húzta alá az országos tiszti főorvos.
Kitért rá, hogy mindkét, jelenleg használatos oltóanyag mRNS-vakcina, amit két dózisban kell beadni. Ezekből nagyon sokat használtak már fel a világban, csakúgy, mint a más technológiával előállított vakcinákból. – Ezek mind biztonságosak és megfelelő védettséget nyújtanak – tudatta, majd bejelentette, hogy ma a kínai Sinopharm készítménye is megkapta a veszélyhelyzeti használati engedélyt az OGYÉI-től,