Közel két év után, vasárnap éjfélkor elvileg lezárult a székely petíció aláírásgyűjtése, a 2019. május 7-én indult kezdeményezés várhatóan érvényes és eredményes lesz. Összegyűlt a szükséges egymillió aláírás, és végül hét ország helyett kilenc európai uniós államban – Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – sikerült elérni a jogszabályban előírt limitet.
Az utolsó napokban három országban teljesült a cél, előbb Spanyolországban és Szlovéniában, majd szombaton Lettországban lett meg a kellő számú aláírás.
Ezzel kapcsolatban Pesty László, a székely petíció kampányfőnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: bár a munka jelentős részét az online térben végezték el az elmúlt hónapokban, a sikerhez kellett a személyes jelenlét is. Mint azt korábban megírtuk, Pesty László és a Gerilla.hu néhány munkatársa a közelmúltban napokig Katalóniában és Baszkföldön kampányolt, és személyesen kérte az ottani politikusok segítségét ahhoz, hogy a székely petíció aláírásgyűjtése az ibériai államban is célba érjen. A kampánycsapathoz Bilbaóban csatlakozott Juhász Hajnalka (KDNP), az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke; a delegáció személyesen egyeztetett a Baszk Nemzeti Párt vezetésével.

Fotó: Facebook/Írdalá.hu
A spanyolországi állomás után Veress Hilda, a kampánycsapat operatív igazgatója és egy munkatársa látogatott el a szomszédos Szlovéniába, és személyesen dolgoztak a székely petíció sikeréért. – Szombat hajnalban pedig három munkatársammal Lettországban jártam, és egész nap a székely ügyért kampányoltunk. Találkoztunk a helyi orosz kisebbség képviselőivel, politikusokkal, influencerekkel, helyi közösségek vezetőivel egyeztettünk, interjúkat adtunk.
A lettországi oroszok nagyon hálásak voltak azért, hogy személyesen látogattunk el hozzájuk, az egyeztetések pedig kifizetődtek, hiszen még aznap délután meglett a balti államban a kellő számú aláírás, utána pedig jött a ráadás – hangsúlyozta Pesty László.
Ami az elvi végeredményt illeti, abszolút számban és arányaiban is a legtöbb szignó Magyarországról érkezett, hazánkban több, mint nyolcszázezren álltak az ügy mellé, 51-szer annyian, mint amennyit a jogszabály aláírt. Romániából – főként az erdélyi magyaroknak köszönhetően – csaknem 172 ezer online aláírás érkezett, ami az előírt mennyiség 715 százaléka. Jól teljesített Szlovákia is, ahol – többnyire a felvidéki magyarok jóvoltából – több mint 28 ezer aláírás futott be, a minimum csaknem 290 százaléka.
Vasárnap éjfélig Horvátországban 72,3, Lettországban 10,9, Litvániában 2, Spanyolországban 34,2, Svédországban 3,8, Szlovéniában 9,3 százalékkal értek a limit fölé.