Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár dolgozói – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
A cég ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre bruttó 500 000 forint eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatást a márciusi munkabérrel együtt, április elején fizetik ki.
A közlemény szerint a kecskeméti gyár már a negyedik egymást követő évben részesíti munkavállalóit közvetlenül a vállalat pénzügyi sikeréből.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az eredményrészesedés mértékét több tényező alapján határozták meg, a kulcsfontosságú mutatók mindegyike pozitív irányba alakította a kifizetendő összeg alakulását. A kifizetés összege egy előzetes, a 2025-ös konszernszintű eredmények alapján meghatározott becsült összeg, amelyet a Mercedes-Benz AG 2026. február 12-én tett közzé – jelezték.
A közleményben felidézték azt is, hogy a bérmegállapodás értelmében a munkavállalók 2026-ban, a javadalmazási csoportjuktól függően legalább ötszázalékos kollektív alapbéremelésben részesülnek, 2027-ben pedig további, legalább négyszázalékos emelésre kerül sor. A meglévő juttatási elemek mellett a vállalat a következő két évben további kettő, egyszeri kifizetést biztosít munkavállalóinak, emellett bevezették a kafetériajuttatást (Szép-kártya) – ismertette a vállalat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!