A kilencvenes évek első felében a külhoni diákoknak szállást biztosító, Márton Áron nevét viselő kollégiumban a jó ér/érték arányú vendéglőtippek szájról szájra jártak. Ezek közé tartozott a sajnos rég megszűnt, de egykor legendásnak számító Szent Jupát, ahol komoly teljesítmény volt megenni egy főételt, akkor adagokat adtak, a ma is működő Gigler, mely nem esett messze a szintén óbudai kollégiumtól, az ezidőtájt Pozsonyi kisvendéglőként funkcionáló Delikátesz vagy a Kispipa, mely drágább volt ugyan az említetteknél, de megfizethető és hatalmas respektussal emlegettük, hogy kétszáz-féle ételt kínálnak.
Kár lenne tagadni, akkoriban a mennyiség, a hosszú étlap s persze a kedvező ár volt a legfontosabb szempont, a tetszetős beltér, a meghitt atmoszféra mellett, mely az igazság szerint ma is sokat nyom nálam a latban.
Mert amúgy a többi szempontot igencsak átírta az élet és a tapasztalat.
Időbe telt, de megszokhattuk, hogy a hosszú étlap inkább gyanakvásra adhat okot, hiszen nem kétszáz, de hatvan-hetven ételt is nehéz frissen elkészíteni, az adag méreténél sokkal fontosabb a jó alapanyag, a technológiai tudás és a kreativitás. Végül pedig sokat fizetni senki nem szeret, de egy olyan étteremben, ahol nagyjából annyian dolgoznak a konyhán a tökéletes élményért, mint ahányan ülnek a vendégtérben, természetes, hogy a számla egy átlagos vendéglői fogyasztás többszöröse legyen.
Egy olyan Kárpát-medencei városban, ahol még nem fordultam meg soha, étteremkalauzokban tájékozódom először,
ezt követi a Tripadvisor és a Google Maps, de nem zárom ki annak esélyét sem, hogy merő véletlenségből beleakadjunk valami jó helybe, mint történt az a decemberi szepességi gasztroturnénk alkalmából több ízben is.
Késmárkon igen jó tapasztalatunk volt a Tripadvisor első helyezett Poeziaban, nagyjából azt kaptuk, amire vártunk az utazók által a világhálón közzétett fotók alapján, arra viszont nem számítottunk, hogy egy rejtett kincsre lelünk, ami nemhogy nincs az említett portálon az élbolyban, de máig sincs regisztrálva ott.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!