– Alkotmányos szokásainkat követve teszek jelentést az Országgyűlésnek – kezdte napirend előtti felszólalását Orbán Viktor az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján. A miniszterelnök közölte, a két ülésszak között rendkívüli időjárással küzdött az ország, 800 munkagép, és 2300 fő dolgozott a hóakadályok elhárításán, a költségek meghaladták a 10 milliárd forintot. –Most hétvégén pedig a Nyugat-Magyarországon maradt 12 ezer lakás, megbénult a vezetékrendszer, mai jelentések szerint már csak 85 lakásban nincs áram – sorolta.
55 milliárd forint a rezsistoppra
A kormányfő azt is kihangsúlyozta, hogy a januári szokatlan hideg a családokat is nehéz helyzetbe sodorta, ezért a kormány rezsistopot rendelt el, az ehhez szükséges 55 milliárd forintot a költségvetés tartalékából és az energiaszerkorból biztosítják.
Orbán Viktor emlékeztetett arra is, megduplázták a családi adókedvezményt, ráadásul idén januártól az édesanyák nagy többsége mentesül a jövedelem adó alól. Hangsúlyozta: a következő 3 évben, felmenő, korosztályos rendszerben minden kétgyermekes anya élethosszig szja-mentes lesz. Kitért a 14. havi nyugdíj bevezetésére is, a nyugdíjemelésre és a rezsicsökkentés eredményeire is.
Felhívta a figyelmet arra is, szeptember elsejével elindult a fix 3 százalékos hitel, amelyet már 25 ezren igényelték. 2026 január elsejétől 11 százalékkal megemelték a minimálbért, a garantált bérminimumot pedig 7 százalékkal. A cél, hogy a bruttó átlagkereset elérje jövőre az egymillió forintot.
Növekvő bérek
Jelezte, átlagosan 10 százalékkal bruttó 900 ezer forintra nőtt a pedagógusok bére, a szociális területen dolgozóknak is emelkedett 15 százalékkal, a vízügyi ágazatban élőknek pedig 2027-ben további 10 százalékos emelés lesz. A bírák 48, a fogalmazók 89, a bírósági alkalmazottak pedig 100 százalékkal magasabb bért kapnak 2027-től.
Elmondta, 2025 októbere óta 23 vállalkozás csatakozott a fix 3 százalékos programhoz, az egyéni vállalkozóknál 24 millióra emelik az adótámogatást. Elindult az 5+1 pontból álló vendéglátogatókat segítő támogatás is. Az ötezer fő alatti településeken az otthonfelújítási programban az 50 ezres határt átléptük, és döntöttek egy újabb napelempályázatról is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!