Januártól jelentkezhetnek a diákok a külföldi nyelvtanfolyamokra

Megkezdődött a kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokkal kapcsolatos igények felmérése, az iskolák szeptember végéig összesíthetik, hogy melyik célországba hány diákot utaztatnának — jelentette be kedden Kásler Miklós miniszter. A jelentkezés januárban kezdődik. Parragh László iparkamarai elnök közben felvetette, hogy a hiány­szakmákban akár nyelvvizsga nélkül is megkezdhetnék felsőoktatási tanulmányaikat a diákok.

Csókás Adrienn
2019. 09. 25. 10:19
Az iskolapadban elsajátított ismereteket más országokban fejleszthetik majd a középiskolások Forrás: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek részt azok a 9. és 11. évfolyamos diákok, akik jelentkeznek a kormány által meghirdetett kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokra – közölte kedden Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere szerint óriási szervezést igényel évi 140 ezer tanuló utaztatása, de már felmérték, hogy milyen nyelviskolák hajlandók, illetve képesek fogadni a magyar diákokat. Jelezte: az előkészítés javában zajlik, az iskolák szeptember 30-ig mérhetik fel a tanulók és szülők igényeit arra vonatkozóan, hogy melyik országba hányan és milyen formában szeretnének utazni. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormány minden segítséget megad a nyelvtanuláshoz, hiszen a fiatalok jó nyelvtudása az egész nemzet javára válik. A felsőoktatási felvételi szigorításról úgy vélekedett: mivel hosszú évek óta közismert, hogy az egyetemi felvételi 2020-tól nyelvvizsgához kötött, mindenkinek módja és lehetősége van arra, hogy teljesítse ezt a feltételt.

Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusok szervezéséért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy az utazás alanyi jogon jár, és semmilyen anyagi terhet nem ró a családokra, de senkinek sem kötelező a részvétel. Mint mondta, az iskoláknak múlt héten kiküldött tájékoztató részletesen tartalmazza a feltételeket, és nagyon várják, hogy mielőbb elkezdődjön a párbeszéd a konkrét igényekről.

A Magyar Nemzet kérdésére rámutatott: az 1200 szóba jöhető külföldi nyelviskola közül végül 750 volt alkalmas arra, hogy felvegyék velük a kapcsolatot. Ezektől szintén e hónap végéig várják a visszajelzéseket. Sok nyelviskola komplett csomagban kínálja a szolgáltatásait, tehát a nyelvtanfolyam mellett a szállást, sőt akár még a transzfert is biztosítaná – mutatott rá Bartos Mónika. Kérdésünkre hozzátette azt is: a jelentkezés január­ban kezdődhet, de novemberben már az interneten böngészhető lesz a kurzusválaszték, így mire megnyílik a jelentkezési felület, mindenki részletesen megtervezheti az utazását.

Az iskolapadban elsajátított ismereteket más országokban fejleszthetik majd a középiskolások Fotó: Havran Zoltán

– Nagyon intenzív munka folyik, hogy ezt a Guinness-rekord-kísérlet jellegű programot sikerrel teljesítsük – fogalmazott, megjegyezve: remélik, hogy ez a jókedvű, pozitív érzelmi kötődést kialakító program növeli a gyerekek motiváltságát és hozzájárul a piacképes, magabiztos nyelvtudáshoz.

Aki a felsőoktatásba készül, annak hamar szüksége lesz a magabiztos nyelvtudásra, mivel ettől a tanévtől a középfokú nyelvvizsga jelenti a belépőt az egyetemre. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az Mfor.hu portálnak úgy nyilatkozott: több opció is van arra vonatkozóan, hogy egyes ­hiányszakmákban eltekintsen a kormány a nyelvvizsgától. A cikk szerint a szigorítás azokat nem érintené, akik a megújuló szakképzési rendszerből, a technikumok sikeres elvégzése után egy „külön ágon” jutnának be a szakirányú felsőoktatásba. – Le kell bontani a felsőoktatás és a szakképzés közötti falat – hangsúlyozta Parragh, aki szerint az új, szigorúbb bejutási küszöbnek „nem az a célja, hogy kizárja a gyerekeket a felsőoktatásból, hanem az, hogy sikeresen el tudjanak majd helyezkedni. Felvetésére egyelőre nem reagált az illetékes tárca.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.