Visszafoglalás – Nem csak egy évszám 1968 + videó (első rész)
Lázadó társadalom, egyetemi „gettókultúra” az USA-ban, Európában sem marad el a válasz, de a keleti társadalmak sem maradtak ki a hatvanas évek világának változásaiból.
A vizsgálat hetekkel ezelőtt indult el, és bebizonyosodott, hogy igaz volt a bejelentés, mivel Tarnai Richárd közlése szerint a Micsoda család! a klasszikus mesék, valamint a Benedek Elek-könyvek között volt a polcokon, így – tette hozzá – egy vásárlónak első ránézésre fel sem tűnik, hogy a lapozgató tartalma más, mint a többi könyvé, vagyis megtévesztették a vevőket.
Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy miért a bírság kiszabása mellett döntöttek, a kormánymegbízott elmondta, ez azért történt így, mert egyértelműen megvalósult a törvénysértés.
Manapság, amikor nyomulás van abba az irányba, hogy az alaptörvényben rögzített gyermekvédelmi jogokat támadják, és alternatívákkal támadják az embereket, amelyek jogszabályokba ütköznek, akkor nem elég pusztán a figyelmeztetés, hanem bírságot kell kiszabni
– tette hozzá.
A teljes beszélgetés itt megtekinthető:
Lázadó társadalom, egyetemi „gettókultúra” az USA-ban, Európában sem marad el a válasz, de a keleti társadalmak sem maradtak ki a hatvanas évek világának változásaiból.
Félezer olyan magyarországi szervezetet monitoroznak, amelyeknél felmerül a gyanú, hogy Brüsszel valójában politikai tevékenységet finanszíroz.
A Tisza Párt vezére a valóság meggörbítésével próbálkozott, de a tények a padlóra küldték.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.