Gyurcsány Ferenc és szövetségesei leplezetlenül a részükről partnerként kezelt politikai lobbiszervezetek kifizetőhelyeként tekintenek az általuk irányított településekre, amely a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményével nehezen összeegyeztethető – hívja fel a figyelmet a Századvég Alapítvány. Az elemzés szerint ezzel párhuzamosan a balliberális vezetésű önkormányzatok sorozatos megszorító intézkedéseket eszközölnek, melyek tükrében megkérdőjelezhető a szóban forgó NGO-k számára történő forrásjuttatás létjogosultsága. Az elemzés két konkrét példát is hoz: DK-s Niedermüller Péter vezetése alatt álló erzsébetvárosi önkormányzat közel hatmillió forintos értékben kötött megbízási szerződést a külföldi forrásokból bőkezűen finanszírozott Transparency Internationallel a belső szabályzatok felülvizsgálata céljából, miközben a kerületi óvodapedagógusoknak nyújtott Erzsébetváros-pótlékot megszüntették. Pikó András, a VIII. kerület polgármestere – a képviselő-testület mellőzésével – döntött arról, hogy az önkormányzat az Open Society Foundations által támogatott Rosa Parks Alapítvánnyal és a Partners Hungary Alapítvánnyal közösen óvodafejlesztési támogatásra nyújt be uniós pályázatot. A pályázati forrás viszont végül nem a kerületi óvodákhoz, hanem a két NGO-hoz érkezett, ezzel párhuzamosan a józsefvárosi szociális és egészségügyi dolgozóktól a 13. havi juttatást is megvonták.
Az átláthatóság álcája
A Századvég elemzése szerint nem új keletű jelenség, hogy a helyi baloldali döntéshozók Soros György NGO-hálózatának fókuszába kerültek: a Transparency International – a K-Monitorral, valamint az Átlátszó.hu-val karöltve – már 2014-ben programot indított az önkormányzatok átláthatóságáért. A kezdeményezés folytatódott 2019-ben, amikor is a programhoz csatlakozók közül 14 – túlnyomórészt balliberális – polgármesterjelölt és Karácsony Gergely mandátumot szerzett. A szakmai szempontok mellőzését és a politikai motivációk elsődlegességét jelzi, hogy egyebek mellett az átlátható költségvetési gazdálkodás megteremtését, továbbá a döntéshozók elszámoltathatóságát hangoztató javaslatcsomaghoz Gajda Péternek, a korrupciós botrányoktól hangos kispesti önkormányzat szocialista polgármesterének csatlakozását sem kifogásolták. A Századvég szerint ennek tükrében kevésbé meglepő, hogy az újbudai polgármester, a DK-s László Imre a Transparency International kuratóriumi elnökét, Nagy Zoltánt átláthatatlan, mindössze ötnapos határidejű pályázati eljárással nevezte ki a kerület átláthatósági biztosának. Az alapítvány feltételezése szerint az átláthatóság megteremtésének hangoztatása csupán ürügyként szolgál ahhoz, hogy a baloldali politikai erők az általuk természetes szövetségesnek tekintett NGO-kat, illetve az ezekhez köthető személyeket pozícióhoz, valamint további, a politikai viszonyok befolyásolását szolgáló lehetőségekhez juttassák.