A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (BVRK) több mint két tucat motoros járőrhajóval ügyel a tó biztonságára, és segít a bajbajutottakon. A 600 négyzetkilométeres tó partján mintegy 140 kijelölt fürdőhely van, ám ezeken is csak a bójákon belül, a viharjelzésig vannak biztonságban a fürdőzők. Az elmúlt hétvégén két ember feltehetően a kánikula okozta felhevültség, rosszullét következtében partközelben, olyan kis vízben fulladt meg, ahol még leért a lábuk. Egy horgász kajakból próbált meg pecázni, felborult, nem élte túl. Siófoknál egy állószörfös fiatal férfi tűnt el, a fürdőzők vették észre az utas nélküli úgynevezett SUP-deszka. A rendőrök két percen belül a helyszínen voltak, de mire a férfi előkerült a víz alól, már nem tudtak rajta segíteni.
Világszínvonalú járőrhajók
A Balatonnál már minden rendőrőrsnek van legalább egy motorcsónakja, így sokkal gyorsabban, több helyről is elindulhatnak a bajba jutott emberekért a rendőrök, illetve a szintén komoly technikai háttérrel és rutinnal rendelkező önkéntes vízimentők.
Verb István alezredes, a BVRK helyettes vezetője szerint a rendőrségi hajók egy része állandóan a tavon van, onnan figyelik a vizet, a hajózókat, a fürdőzőket.
A vízirendőrök siófoki szolgálatirányító központjába érkeznek a segélyhívások, innen a diszpécser azonnal az adott feladathoz irányíthatja a legközelebb levő hajók legénységét. Hat vízirendészeti rendőrőrs vigyáz a Balaton biztonságára, a siófoki, a balatonföldvári, a fonyódi, a keszthelyi, a balatonfüredi és a balatonkenesei rendőrök a tó 600 négyzetkilométernyi vízfelületének bármely pontjára odaérnek tíz percen belül, a legzordabb időjárási körülmények között is. A parancsnokhelyettes szerint a Balatonon használt gumitestű motoroshajók a rendőrségi-mentési kategóriában a világszínvonalat képviselik, ezt a konstrukciót használják Európa szinte minden rendőrségénél a folyókon, a tavakon és a tengerek partközeli vizein is. Ezekkel a gyors hajókkal a vízirendészek a korábbinál is jobb reakcióidővel tudják ellátni a feladataikat.
Kék fények a Balatonon
A Balatonnál idén már 47 vízimentésről írtak jelentést a rendőrök, az elmúlt hétvége viharában 21 embert mentettek ki a háborgó tóból. A viharjelzéssel együtt az összes rendőrségi hajó kint volt a tavon, villogó kék fénnyel hívták fel magukra a figyelmet, s terelték partra a fürdőzőket, a szörfösöket, a vitorlázókat. A szakértők szerint ez is hozzájárult, hogy az idei év eddigi legnagyobb viharában senki nem sérült meg.
A rendőrök még hajnali két órakor is a tavon voltak, egy megrongálódott vitorlást vontattak biztonságos kikötőbe. Azzal kapcsolatban, hogy ketten is sekély vízben vesztették életüket, a balatoni rendőröknek az a véleményük, hogy az idei rendkívüli meleg erősen igénybe veszi a szervezetet, ezért nem célszerű huzamosabb ideig a nyílt vízen tartózkodni 11 és 16 óra között.
Csak úszni tudóknak!