Nyolc elfeledett népi étel, amit csak kevesen ismernek

Régen az emberek rendkívül ügyeltek arra, hogy lehetőleg semmi ne vesszen kárba.

null

1. Bögre

Kalácstésztát dagasztottak, kinyújtották, feltekerték, majd feldarabolták a tekercset. A feldarabolt tésztát bezsírozták, egymás mellé állították a tepsiben, meglocsolták vaníliás tejjel és készre sütötték. Nevét onnan kapta, hogy a tészta sütés után szétszedve egy bögrére hasonlított.

2. Röstölt krumplis galuska

Galuskatésztát készítettek, egészen vékonyra nyújtották, majd széles csíkokra vágták, és kifőzték. A krumplit megfőzték héjában, amint elkészült megtisztították, lereszelték. Zsíron megpirították a hagymát, erre rátették a reszelt burgonyát, majd ezt is megpirították. Az elkészült „röstölt” krumplit összekeverték a tésztával, lezsírozták, édes tejet ittak mellé.

3. Piros krumplileves

A krumplit kockára vágták, majd sós vízben megfőzték. Egy másik lábasban megpirították a hagymát zsíron, pirospaprikát adtak hozzá, majd beleöntötték a levesbe, tejföllel tálalták. Gyakran előfordult, hogy az ebéd és a vacsora mellett, reggelire is ezt fogyasztották.

4. Koldustáska

Tésztát gyúrtak, kinyújtották, megkenték tejszínnel, vagy tejföllel, majd megsózták. Kockára vágták a zsemlét és a tésztára halmozták. A derelyéhez hasonlóan „leragasztották”, ezután felvágták kis táskákra. Kifőzték tejben, miután megfőtt kiszedték belőle és zsírban megpirították. Volt olyan is, hogy a tejben hagyva levesként fogyasztották.

Csángó magyar gyerekek kaláccsal várják Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát a Bákó megyei Lészpeden 2018. május 18-án Fotó: MTI/Mohai Balázs)

5. Gömböc, bendő

Disznóvágáskor a disznó gyomrát jól megtisztították, és egy hétre szalonnapácba tették. Ledaráltak fél kg disznóhúst, fél kg tepertőt, és egy kg héjában főtt, megtisztított burgonyát. Összekeverték a hozzávalókat, sóval, borssal ízesítették, majd a bendőbe töltötték, összevarrták és megfőzték, majd tepsibe helyezve megsütötték. Kenyérrel és birsalmabefőttel fogyasztották. Az étel főzőlevét sem hagyták veszendőbe, savanyúlevest készítettek belőle.

6. Szilvalekváros krepli

Kelt tésztát készítettek, kinyújtották, és a tészta egyik felére halmokban szilvalekvárt tettek. A tészta másik felét erre ráborították, majd a halmok mentén egy bögre segítségével kiszaggatták. Forró olajban kisütötték, porcukorral meghintve tálalták. Vasárnap délutáni csemege volt, de csépléskor, és tollfosztáskor is elkészítették

7. Búcsú

Az étel neve arra enged következtetni, hogy búcsúkor fogyasztották. Ez így is van. Pörkölt, melyet reggelire fogyasztottak a búcsú napján. Régen az egyszerű falusi háztartásokban nem engedhették meg maguknak az emberek, hogy a búcsú tiszteletére rendhagyó reggelivel készüljenek, nagy valószínűséggel ezért oldották meg így a reggeli kérdést.

8. Keselyleves

Ez egyfajta tésztaleves, melyet a napszámosok főztek. Megpirították a szalonnát, a megsült darabokat kiszedték, majd a zsírban tésztát pirítottak. Amint a tészta megpirult, kivették, majd a bográcsba vizet öntöttek, krumplit tettek bele, visszatették a tésztát és megfőzték. Hagymás paprikás rántást készítettek, berántották a levest, felöntötték tejjel, majd felforralták.

Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Csángó magyar gyerekek kaláccsal várják Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát a Bákó megyei Lészpeden 2018. május 18-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.